Több mint száz kiadóval rajtol a könyvvásár

Negyvenkét önálló standon több ezer könyvcímmel várja a könyvbarátokat a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A múlt évhez hasonlóan nemcsak a vásárlóknak érdemes betérni, hanem azoknak is, akik szórakozni, illetve művelődni vágynak.

2013. november 13., 16:302013. november 13., 16:30

2014. április 08., 17:062014. április 08., 17:06

A könyvvásár csütörtökön délelőtt 10 órakor nyitja kapuit, de már szerda délután több ezer kötet tornyosult az eseménynek helyet adó Nemzeti Színház előcsarnokában. A vásár 42 standján összesen több mint száz kiadó könyvei közül lehet majd válogatni, mintegy félezer kötet pedig itt kerül először a vásárlók elé.
A könyvek mellett több mint félszáz programmal, háromnapos gyerekfoglalkozással és idén először ifjúsági programokkal várják a látogatókat. Mindhárom napon koncertekre, színházi előadásokra kerül sor. Itt mutatják be Weöres Sándor A teljesség felé című kötetének Gryllus Dániel által megzenésített változatát.  A Weöres Sándor születésének centenáriuma jegyében színre vitt előadás a magyar kultúra olyan jeles művészeit állítja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadára, mint Both Miklós, Ferenczi György, Gryllus Dániel, Palya Bea, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Szalóki Ági és Szirtes Edina Mókus. A produkciót Erdélyben még nem mutatták be, és a felsorolt előadókkal Budapesten is csak néhány előadásra került sor. A pénteki bemutató tehát erdélyi premiernek és egy egyedülálló kulturális eseménynek számít.

A tavalyi évhez hasonlóan a szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a könyv és olvasás felé fordítsák a fiatal korosztály figyelmét. A könyves szemle gyerekprogramjainak keretében kerül sor a Kaláka gyerekkoncertjére, amelyen az együttes erdélyi magyar költők gyerekverseivel kedveskedik a marosvásárhelyieknek. A koncertre november 16-án délelőtt 10 órától kerül sor a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Idén először külön ifjúsági programokkal is várják a fiatalokat, akik színész műhelygyakorlaton vehetnek részt, kötetlen és kötött szövegekkel kommunikálhatnak, irodalmi teadélutánon vehetnek részt Láng Zsolt társaságában, de lesz vitadélután is, „Book vs. Facebook” címmel.

A vásár megnyitója is rendhagyó lesz: az elmúlt évek hagyományaitól eltérően a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitójára a Színház téren kerül sor, az érdeklődők pedig együtt léphetnek be a vásártérbe. A könyvvásár részletes programját a www.vasarhely.ro/konyvvasar honlapon lehet böngészni. A rendezvény szombatig naponta 10-19 óra között  tart nyitva.

Programajánlat

Szilágyi Domokos születésének 65. évfordulója alkalmából Kényszerleszállás címmel verses pódiumműsort tart Gáspárik Attila csütörtökön 17 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében.
Duna Lounge – Nyitott könyv címmel nyílik fotókiállítás  csütörtökön 17.30 -kor a Maros Megyei Múzeum várbeli kiállítótermében, a Múzeum kávézóban.
A magyar költészet estje című rendezvényre várják az irodalombarátokat november 14-én, csütörtökön 18.30-tól a Kultúrpalota kistermébe. Meghívottak: Oravecz Imre, Vörös István és Markó Béla. Az est házigazdája Mészáros Sándor, a Magyar Szépírók Társaságának elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés