
Fotó: Henning János
Az elmúlt két évtizedet ünnepelte a Háromszék Táncegyüttes, mely alkalomból régi és új darabjaikat adták elő az együttes egykori és jelenlegi tagjai. Az elmúlt napokban kiállításokat, nyílt próbákat, fellépéseket, könyvbemutatókat láthatott a közönség. A Háromszék Táncegyüttest a Kovászna megyei és városi önkormányzat egyaránt kitüntette.
2010. szeptember 26., 13:482010. szeptember 26., 13:48
2010. szeptember 26., 16:002010. szeptember 26., 16:00
Fotó: Henning János
Hosszú ideje szervezték már a Háromszék Táncegyüttes huszadik születésnapját, mely alkalomra visszahívták határok nélkül az együttes összes régi tagját, akik több vagy kevesebb időre annak a nagy családnak a részei voltak, ami a térség legizgalmasabb néptánc és táncszínházi előadásaival fokozatosan beírta magát a köztudatba, és elmaradhatatlan színfoltja lett Sepsiszentgyörgynek, Kovászna megyének és az erdélyi magyarságnak.
Fotó: Henning János
A rendezvénysorozat sikeres volt, a fotó és plakátkiállítást követően nyílt próbát tartottak az együttesnél, melyen bárki részt vehetett. Ugyanakkor levetítették a Háromszék Táncegyüttesről készült rövidfilmet is, és Fekete Réka Táncbeszéd című könyvéből az együttes hátteréről kaphatott felvilágosítást az olvasó. A könyv, beszélgetéseket tartalmaz táncosokkal, koreográfusokkal. A bemutatókat követően az Üsztürü zenekar, valamint a Heveder zenekar (a Háromszék Táncegyüttes volt és jelenlegi zenekarai) és meghívottjaik koncertjei, valamint közönségtalálkozók színesítették az elmúlt hat nap ünnepi rendezvénysorozatát.
Fotó: Henning János
A gálaműsorra a Tamási Áron Színházban került sor, a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Stúdió közreműködésével. A Táncbeszéd című előadó est keretében színpadra léptek a régi és új tagok, a darab koreográfiáját pedig a legnagyobbak alkották: Ivácson László, Könczei Árpád, Orza Călin és Uray Péter. A színes ünnepi műsort követően a megyei és a helyi önkormányzat vezetői egyaránt méltatták az együttes munkáját, melyet emlékplakettel is elismertek.
Fotó: Henning János
A születésnapi ünnepet követően került sor az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozójára melyen fellépett a Nagyvárad Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, Udvarhely Táncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes. A Háromszék Táncegyüttes tagjai úgy vélik, az elkövetkező húsz évben is a lehető legjobb darabokat adják majd elő a helyi közönségnek, de tovább viszik a város hírnevét a megyén és a határokon túl is.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.