Szóljon! - Szárnyaljon a dal

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Környékünk egyik legnagyobb és legszebb templomi hangszere jelkép is: a gazdasági válság ellenére a „szegény asszony két fillérje” maradandó értéket teremt a közös éneket szeretőknek. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek hálaadó szentmisén áldotta meg a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplom új orgonáját.

Molnár Melinda

2010. április 10., 22:432010. április 10., 22:43

2010. április 11., 16:202010. április 11., 16:20

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Még maradtunk volna a szentmise végén! – hallgatni Bach muzsikáját… Pedig az áldást követően kísérte a közös éneket, és Lászlóffy Árpád zenetanár koncertjén is gyönyörködhettünk csodálatos hangzásában. Miközben kivetítőn peregtek az orgonaépítés folyamatának képsorai.

Különlegessége abból is fakad, hogy az Istennek tetsző hangszer építését a plébániaközösség karolta fel – mondta a szertartás előtt Botár Gábor plébános. Az ünnepélyes bevonulást ezalkalommal nem kísérte zeneszerszám: a főpásztort és az asszisztenciát a helyi kórus éneklése fogadta, hogy majd megáldása után zengjen hálát az orgonaszó.

„Énekünkkel a Mindenség kórusához szeretnénk csatlakozni, amihez az orgonát hívjuk segítségül – a dicsőítést és imát összhangban énekeljük. Kérve: aki hangját hallja, Istenhez emelje az imádságban, a kenyértörésben – a közösségben” – hallottuk a kérést. Vízhintés és tömjénezés után teljes szépségében, harmóniájában szólalt meg a hangszerkirálynő.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Főesperesek, teológiai tanárok, a kerület és távolabbi vidékek egyházi zenét kedvelő papjai, a testvéregyházak képviselői, a mallersdorfi ferences nővérek, kántorok imádkozó, éneklő hívek sokasága, közösségek tagjai és világi méltóságok gyűltek egybe a hálaadásra. Húsvét nyolcadában együtt imában fejezték ki köszönetüket azokért, akik egy szívvel-lélekkel, egy akarattal járultak hozzá a templom „gyöngyékének” létrejöttéhez.

Belső szépsége alkalomról-alkalomra mutatkozik majd meg. Kiteljesítve az orgonaépítő igyekezetet is, amelyet a mester és munkatársai istendicsőítésnek szántak.

Az orgonaszekrény és a homlokzati sípok szépen illeszkednek a templom belső teréhez. A játszóasztal, a szélládák, fúvók, levegőcsatornák majd a sípok orgonává álltak össze. A hangolás, a templom akusztikai adottságához igazodva, helyben történt. Hangzását, a művészi intonálás után – a sípok hangerejének és a hangszín beállításának nyomán – szintén ott nyerte el.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Lift Ég és Föld között

Pap Zoltán székelyudvarhelyi orgonaépítő szakavatott ismertetőjét hallgatva megszólaltak az orgonán a külön-külön is sípsorok - a 3 méterestől a 2 centiméteresig – fuvolázva, csilingelve, fémesen, lágyan, „csiripelő” karácsonyi hangulatban, avagy a pedálmű dörmögő basszus hangjai. Építője kívánta: az orgona a közösség életében liftként működjön Ég és Föld között. Orgonaátadásról lévén szó, jelképesen átnyújtott egy kis sípot az egyházközség plébánosának.

Az érseki áldás előtt az új hangszer igazi megszólaltatója, Székely István kántor megköszönte az igényesen, odaadó szeretettel végzett munkát. Szóljon Isten dicsőségére - bármilyen istenháza-béli liturgián vagy pápai és magyar himnuszt kísérve.

Hála

Értékének egyharmadát adományként, egyénenként adták össze a közösség tagjai, másik egyharmada céges jótevők ajándéka. A fennmaradó költségeket az egyházközség saját alapjaiból biztosította. Előbb kórust bővítettek, helyet készítve az orgonaszekrénynek, majd lépésről-lépésre épült, az „alulról jövő kezdeményezés” – ami egy merész és szép álom megvalósulásáról dallamoz.
Két manuál és pedál, 17 szólóregiszter, 3 összekötő regiszter – a legfőbb jellemzői. A hangszer a legjobb anyagokból készült, javarészt tölgyfából. 844 síp szól, bővítési lehetősége még három sípsor, 142 síp. Az elektrotechnikát tervezte és kivitelezte: Rényi Csaba elektromérnök és Vári László elektroműszerész. A munkálatokat Pap Zoltán orgonaépítő vezette. A fő részek készítője: Pap László. A fémsípokat Bartis Szabolcs  (Gyergyószentmiklós) készítette, a fa sípok pedig Baricz Csaba és Sándor Emil munkája. Az orgonára a díszeket Hajas László fafaragó készítette. Az adományozók nevét dísztáblára jegyzik fel.

A koncerten elhangzott Bach C-dúr prelúdiuma és fúgája, Pachelbel f-moll, Ciacona című zeneműve majd Domenico Zipoli All’ Elevatione (Úrfelmutatási toccata), valamint Al Post Communio című zenedarabok. Végül Handel Vízi zenéjéből az Air, valamint Liszt Tu es Petrus dallama.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

2026. január 03., szombat

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval

Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval
Hirdetés