
Fotó: Henning János
Sikeres volt a hétvégi 21. népzene- és néptánctalálkozó a Háromszék Táncegyüttes szervezésében. A szakmai megbeszélések mellett a szervezők a gyerekeknek is programokat biztosítottak, de idén sem maradt el a gálaműsor.
2010. november 15., 09:262010. november 15., 09:26
2010. november 15., 13:472010. november 15., 13:47
Fotó: Henning János
A sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozók az erdélyi népi kultúra egyik végvárának szerepét töltik be – vallják a szervezők. Szerepük kettős: egyrészt felbecsülhetetlen értékű folklóranyag gyűjtésére nyújtanak lehetőséget amatőr és hivatásos gyűjtőknek egyaránt, megörökítve és életben tartva a tánc és zeneanyagok élő átadását különböző nemzedékek között. A hétvégén zajló 21. találkozón különböző előadások zajlottak a gyűjtéssel, feldolgozással kapcsolatosan, szombat este pedig a Tamási Áron Színház adott helyet a gálának.
A gálaműsor két részből állt, az első részben az amatőr kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes kapott lehetőséget, hogy bemutassa tánctudását. A zsúfolásig telt színházterem zengett a tapsoktól, a közönség nagyra értékelte a fiatal táncosok, koreográfusok munkáját. Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes 1999-ben alakult Kolozsváron tanuló magyar diákokból, és az utánpótlás csoporttal együtt mára több mint hatvan aktív taggal rendelkeznek. Az együttes a feketetói vásár hangulatát idézte fel tánccal, zenével. A vásár a találkozások színtere is, aki egyszer ellátogatott oda, az biztosan visszatér – mondta Both József koreográfus. Feketetón minden eladó, és minden megvásárolható. Ezt mutatták be a különböző tájegységek táncaival az együttes tagjai.
Fotó: Henning János
A díszelőadás második felében színpadra lépett a házigazda Háromszék Táncegyüttes is, a Székely János emlékére állított táncot követően pedig felléptek a meghívott vendégek. A mezőségi és Felső-Maros menti meghívottak különböző táncokat mutattak be, a hagyományőrzők pedig nemcsak táncoltak, hanem énekeltek is. A közönség hatalmas tapssal díjzata az idős hagyományőrző táncosokat és a Codoba prímás család utódainak fellépését, de a Háromszék Táncegyüttes tagjainak căluşar tánca is elnyerte a közönség tetszését. A szombat esti gálaműsor közös tánccal ért véget, a színpad szín- és tánckavalkáddá változott, vendégek és házigazdág együtt ropták a csárdást.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!