
Fotó: Henning János
Új gyerek-néptánccsoportot toboroznak Háromszéken. A szervezők tíz és tizenkét év közötti gyermekek – valamint szüleik jelentkezését várják.
2010. október 06., 18:342010. október 06., 18:34
2010. október 07., 11:342010. október 07., 11:34
Fotó: Henning János
Október 14-én Százlábacskák néven új ifjúsági csoportot indítanak a Százlábú Gyermek Néptáncegyüttes kistestvéreként. A táncokat tanítják és a folgalkozásokat Virág Endre és Virág Imola, a Háromszék Táncegyüttes táncosai vezetik. A szervezők tíz és tizenkét év közötti gyermekek jelentkezését várják Sepsiszentgyörgyön a Szakszervezetek Művelődési Házának Lajtha László termébe 14-én csütörtökön 17 órától.
A Százlábacskák együttes próbái heti két alkalommal lesznek, célja a hagyományápolás, közösségépítés, népi gyermekjátékok és népi tácok megismertetése, megszerettetése, hasonlóan a már felcseperedett Százlábú Táncegyütteshez. A Százlábú tánccsoport idén lesz négy eves, ezalatt az idő alatt a gyermekek körülbelül 50 fellépést tudhatnak maguk mögött és részt vettek három saját szervezésű táborban.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.