Projekt 2 – a kiállítási tér

•  Fotó: Csinta Samu

Fotó: Csinta Samu

Projekt 2 elnevezéssel 41 Hargita és Kovászna megyei fiatal képzőművész kiállítása nyílik január 29-én, pénteken 18 órától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárában. Az Erdélyi Összművészeti Egyesület és Csík Terület Ifjúsági Tanácsa által szervezett tárlat két héten át tekinthető meg.

Csinta Samu

2010. január 29., 09:532010. január 29., 09:53

2010. január 29., 11:222010. január 29., 11:22

•  Fotó: Csinta Samu Galéria

Fotó: Csinta Samu

A kezdeményezés – az Erdélyi Összművészeti Egyesület és Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, valamint Fazakas János László (jana) és Fülöp József képzőművészek közös akciója – sikernek örvend a székelyföldi fiatal képzőművészek körében. A vállalkozás célja ugyanis teret, lehetőséget adni az önfelmutatásra mindazoknak, akik ugyan hivatásból művelik mesterségüket, kevésbé ismertek, egyéni kiállításokat pedig egyáltalán nem, vagy csak keveset tudhatnak maguk mögött. A közös térben való szereplés ugyanakkor remélhetőleg serkentően is hat a részvevőkre.

„Projekt 2 – az egyes folytatása. A nagy terv életképességét igazolja. Bővült a kör, 41 képzőművész mutatkozik be, ezúttal Hargita és Kovászna megyéből. Nemcsak a létszám, hanem a skála is szélesebb, az előzőnél színesebb, árnyaltabb képét kapjuk a fiatalok által művelt kortárs képzőművészetnek, műfajoknak. Izgalmas vetülete e tárlatnak, hogy a két közeli megyében mennyire más szellem uralkodik a képzőművészetet illetően. Nagyszabású kiállítás ez, nehéz a kézben tartása, a sokféle elképzelés összehangolása. Van még tanulni való, de jó, hogy a fiatal művészek számára létezik ez a tér, ahol láthatóvá tehetik munkájukat. Bízom benne, hogy a Projekt nyitottsága az elkövetkezőkben jól körvonalazott határokon belül jut kifejezésre, hogy ennek a megmutatkozásnak folytonossága, tétje lesz, egyértelmű szakmai színvonala” – fogalmaz a kezdeményezésről Túros Eszter művészettörténész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Medvetámadás Háromszéken: helikopterrel vitték a brassói kórházba az áldozatot

Ismét emberre támadt a medve Kovászna megyében, az áldozatot a rohammentő-szolgálat helikopterével szállították a brassói kórházba.

Medvetámadás Háromszéken: helikopterrel vitték a brassói kórházba az áldozatot
2025. június 19., csütörtök

Tudás, élmény, buli egy csomagban az új sepsiszentgyörgyi fesztiválpótló rendezvényen

A tudást élménnyel és bulizással összekapcsolva kínálják a sepsiszentgyörgyi fiataloknak az új Mindformers (Tudatformálók) rendezvény, amely augusztus 28–30. között zajlik.

Tudás, élmény, buli egy csomagban az új sepsiszentgyörgyi fesztiválpótló rendezvényen
2025. június 19., csütörtök

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között

Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között
2025. június 19., csütörtök

Hat éve kérdés, hogy lesz-e családi kalandparkja Sepsiszentgyörgynek

A Szemerja-patak közelében valósulna meg az a családi kalandpark, amelynek első változatáról 2019-ben hallhattunk a befektetőtől, Sárkány Árpádtól, illetve a sepsiszentgyörgyi városvezetéstől. A terv az integrált városfejlesztési stratégia része.

Hat éve kérdés, hogy lesz-e családi kalandparkja Sepsiszentgyörgynek
2025. június 18., szerda

Marica grófnő és a Szabadság vándorai a 14. Székely Vágtán

Lovasversenyek, hagyományőrző bemutatók, színház és koncertek várják a közönséget június 20–22. között az Óriáspince-tetőn.

Marica grófnő és a Szabadság vándorai a 14. Székely Vágtán
2025. június 17., kedd

Múzeumok éjszakája Sepsiszentgyörgyön

Június 21-én három sepsiszentgyörgyi múzeum változatos gyermek- és felnőttprogramokkal, tárlatvezetésekkel, várossétával, egy művészházaspár életművéről szóló előadással, sörkóstolóval és koncerttel várja nagyérdemű közönségét.

Múzeumok éjszakája Sepsiszentgyörgyön
2025. június 17., kedd

Fiatalok ötleteit várják Sepsiszentgyörgyön

Elstartolt a Com’ON Sepsi hetedik kiadása, Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja. Ennek égisze alatt 14–35 év közötti fiatalokból álló csoportok jelentkezhetnek saját ötleteikkel, közösségi kezdeményezéseikkel.

Fiatalok ötleteit várják Sepsiszentgyörgyön
2025. június 17., kedd

Kézdivásárhelyi tanár a Mentor díjasok között

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány immár másfél évtizede díjazza a legkiválóbb tanárokat és edzőket. A tizenötödik alkalommal tető alá hozott Mentor Gálán a kézdivásárhelyi Nagy-Babos Tamás is a tíz kitüntetett személy között szerepelt.

Kézdivásárhelyi tanár a Mentor díjasok között
2025. június 17., kedd

Múzeumok Éjszakája az EMŰK-ben és a MAGMA-ban – művészet, zene és élmények egy éjszakán át

Ismét megnyílnak a kapuk a képzőművészet kedvelői előtt: az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz Sepsiszentgyörgyön.

Múzeumok Éjszakája az EMŰK-ben és a MAGMA-ban – művészet, zene és élmények egy éjszakán át
2025. június 16., hétfő

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot, börtönbüntetésre ítélte a bíróság

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt ítélte börtönre a bíróság azt a zágoni férfit, akit az elmúlt héten tartóztattak fel a Kovászna megyei rendőrök.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot, börtönbüntetésre ítélte a bíróság