Rendhagyó bemutatóra készül az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – első rádiójátékának próbái múlt hét végén kezdődtek el, a közönség értelemszerűen majd csak ősszel láthatja, hallhatja az előadást.
2010. július 05., 13:122010. július 05., 13:12
2010. július 05., 14:302010. július 05., 14:30
Matei Visniec Madox – három éjszaka című drámáját októberben mutatja be a társulat, a III. dráMa Kortárs Színházi Találkozó keretében, a darab a magyar rádiók frekvenciáin is hallható lesz. A próbák Székelyudvarhelyen zajlanak, a felvételeket pedig a Kolozsvári Rádió stúdiójában készítik. Szereplők: Antal Csaba, Benedek Botond Farkas, Dénes Gergely, Mezei Gabriella, Veress Albert (a Csíki Játékszín színművésze). Szerkesztő Gergely Zsuzsa, illusztráció Rada Stan, rendező Patkó Éva. A produkció a Kolozsvári Rádió és a Pro Theatrum Alapítvány partnerségében, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával jön létre.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!