
Fotó: Nagy D. István
Vasárnap délben, a Szent György Napok zárónapján adták át az idei Pro Urbe díjakat a város négy kitüntetett polgárának. Az ünnepi rendezvényen a vajdahunyadi Huniades Cantores régizene együttes zenélt.
2010. április 25., 23:252010. április 25., 23:25
2010. április 26., 13:082010. április 26., 13:08
Fotó: Nagy D. István
Vasárnap ünnepélyes keretek között adták át az idei Pro Urbe díjakat a Bod Péter Megyei Könyvtár dísztermében. Idén Molnár Gizella színművész, Antal Miklós matematika-fizika szakos tanár, Puskás Attila biológus és Maria Panaiotu pedagógus vehette át a díjat.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek a munkáját köszöni meg, akik „pénz és taps nélkül” éveken át hűséggel szolgálták a közösséget. Antal Árpád András polgármester beszédében kiemelte, örvend, hogy idén sokkal oldottabb hangulatban került sor a díjazásra, majd átadta a díszokleveleket és a plaketteket az ünnepelteknek.
Az ünnepélyen fellépett a vajdahunyadi Huniades Cantores régizene együttes, jelen voltak a helyi tanácsosok, a testvérvárosi küldöttségek tagjai, a korábbi években díjazott sepsiszentgyörgyi személyiségek is.
A Pro Urbe díjakat 1997-ben alapította Sepsiszentgyörgy önkormányzata az azóta elhunyt Kónya Ádám kezdeményezésére. Kónya Ádám tavaly Posztumusz Pro Urbe-díjat kapott sokrétű tudományos munkájáért, a város arculatának folyamatos alakítása és történelmi hagyományainak ápolása érdekében kifejtett önzetlen tevékenységéért, identitásunk és polgári öntudatunk erősítéséért, a köz szolgálatába állított enciklopedikus tudásáért. Az idei díjazottak szintén a köz javát szolgálták, városunk ismert és elismert polgárai.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.
Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.
Lev Birinszkij 1912-ben napvilágot látott komikus-szatirikus, váratlan fordulatokban bővelkedő művéből készül előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A Bolondok tánca című darab Bélai Marcel rendezésében kerül bemutatásra február 23-án.