
Fotó: Bodnár Arthur
A Palló Imre Művészeti Szakközépiskola csapata nyerte a Nyugat folyóirat történetéről tartott vetélkedőt Székelyudvarhelyen.
2010. június 02., 16:322010. június 02., 16:32
2010. július 06., 15:202010. július 06., 15:20
Fotó: Bodnár Arthur
A 100 éves a Nyugat elnevezésű interaktív kiállítás helyszínén, az udvarhelyi Művelődési Házban szerették volna megtartani a vetélkedőt, de a délelőtti áramszünet miatt kénytelenek voltak más helyszínt keresni. Az Eötvös József Szakközépiskola dísztermébe szállították át a felszerelést, de kezdés előtt fél órával itt is bekövetkezett az áramszünet. Végül 13.30 után néhány perccel elindult a hat középiskola háromfős csapatainak részvételével megtartott vetélkedő, ami a Nyugat történetéről és a 100 éves a Nyugat-kiállításról szólt. A két órás vetélkedőt a Palló Imre csapata nyerte, megelőzve a második helyezett Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kolégium és a harmadik Tamási Áron Gimnázium csapatát – a versenyen még a Benedek Elek Líceum, az Eötvös József Szakközépiskola és a székelykeresztúri Berde Mózes Gimnázium csapatai vettek részt.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.