
Ember(ke)gyűjtemény volt a címe a III. Kalibáskői, az udvarhelyi városi könyvtár szervezte olvasótábornak, mely ismeretes arról, hogy helyi írókat, azok műveit, életpályáját ismerteti meg ifjú közönségével. A kalibáskői táborba 15 helyet hirdetett meg a könyvtár, ehelyett azonban 18 gyerek vett részt.
2010. július 19., 16:332010. július 19., 16:33
2010. július 20., 14:402010. július 20., 14:40
Véget ért a III. Kalibáskői olvasótábor, melyet az udvarhelyi városi könyvtár szervezett V–VIII. osztályos diákoknak. A tábor címe Tomcsa Sándor Embergyűjtemény című válogatáskötetének – novellák, karcolatok: kisvárosi emberek portréi – címére utal játékosan, jelezvén résztvevőik korát is. A 18 gyerekből négyen a tavalyi, ketten pedig a tavalyelőtti táborból tértek vissza a csapatba. Négy gyerek viszont Tusnádról, a Szent László Gyermekvédelmi Központból, a Böjte Csaba atya neve fémjelezte otthonból érkezett. A csapat zöme udvarhelyszéki kisdiák volt. Két vezető irányította napjaikat a gyerekeknek, akik a reggeli torna után az olvasásnak szentelték idejüket. A tábor mindenkori célja az olvasás népszerűsítése, behatóbban pedig az értő olvasás, a szerzők, illetve az alkotói életmű megismerése.
Tomcsa Sándor novelláit, színházi írásait, humoreszkjeit olvasták, beszélték meg, illetve párbeszédeken keresztül készültek a táborzáró előadásra. Ismerkedő és önismereti drámajátékokban is részt vettek, ami többek közt a csoportos záróelőadáshoz is hatékony segítséget nyújtott. Az olvasótábor programja egy kiállítás megtekintését is magában foglalta, a gyerekek megtekinthették a Csíki Székely Múzeum rendkívüli, jelenleg is látható festészeti kiállítását, melyből a könyvtárosok is kivették a részüket. Egyébként ők naponta aktív vendégei voltak a tábornak, különböző tevékenységekbe kapcsolódtak be. Ingyen vettek részt a gyermekek a táborban, köszönhetően a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány, illetve a helyi polgármesteri hivatal támogatásának.
A visszatérő diákok jelzik a tábor sikerét, és talán azt is, hogy napjainkban az olvasás megszerettetése, népszerűsítése mégsem veszett ügy.
Részletesebben a táborról az Udvarhelyi Híradó július 20-ai számában olvashat.
A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.
Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.
Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.
Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.
Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.
Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.
Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.
Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.
Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Nyikómalomfalvi Hagyományőrző Kézműves Tábort, ahol a gyerekek a székely népi hagyományokkal, kézműves mesterségekkel és különböző művészeti foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg augusztus 10. és 14. között.
Új finanszírozási szerződést írt alá Székelykeresztúr önkormányzata és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség a vállalkozói inkubátorház megvalósítására. A korábban meghiúsult projektet most új pályázati ciklusban indítják újra.
szóljon hozzá!