Iancu Laura költőhöz lehetett szerencséje mindannak, aki péntek este az udvarhelyi G. kávézót választotta – szervezte az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány. Házigazda volt Murányi Sándor Olivér, udvarhelyi író, ám a beszélgetést Pécsi Györgyi irodalomkritikus vezette le.
2010. március 29., 12:212010. március 29., 12:21
2010. április 08., 15:422010. április 08., 15:42
Pécsi Györgyi az est elején – terítéken a névtelen nap című Iancu-kötet – a csángók helyzetéről retrospektív és mintegy a jobb megértés kedvéért egészen Petru Groza idejéig ment vissza – akit a magyar iskolák létrehozójaként ünnepeltek azidőn csángóvidéken –, és világította meg a csángó magyarok létét, életét. Ide, Magyarfaluba született Iancu Laura, ahol a mise és az oktatás is románul folyt. Ferenczes István fedezi fel, karolja fel. Ma háromkötetes a szerző, illetve négy, ha a fényképalbumot, a Magyarfalusi emlékek (fényképmonográfia) címűt is beleszámítjuk, melynek képeit és magyarázatait Iancu Laura gyűjtötte.
Versmagyarázatokat fűzött Laura a kötethez, melyre Pécsi Györgyi szerint azért van szükség, mert eléggé sejtelmesek, szimbolikusak a versek – egyébként felépítésében a korábbi könyvbemutatók és ez utóbbi között nem volt eltérés, a lényegi különbség viszont annál nyilvánvalóbb volt: a költő őszintesége, egyszerűsége, nyelvezete, a kulturális hovatartozás (is) szülte élettörténetei kivételessé tették ezt az estet/napot.
Tulajdonképpen, mint minden más könyvnél, kötetnél ezt is olvasni vagy valahonnan megszerezni kell, mintsem a lényeg felszínét karcolva magyarázni – az elhangzott versek és beszédek nem elmondhatók. Ugyanakkor minden taps, szó, hang, mi a kötetbemutató után megesett, a profán térfelére volt utalható.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!