Misszió Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

„Ragaszkodj ahhoz amid van, hogy senki el ne vegye koronádat” – ez a mottója annak a missziónak, ami a Szent Isván plébánia szervezésében zajlott a böjti időszakban.

Gergely Imre

2010. március 29., 11:142010. március 29., 11:14

2010. április 08., 19:022010. április 08., 19:02

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre



A missziós hét szervezői igyekeztek Gyergyószentmiklós lakóinak legszélesebb rétegeit megszólítani. A missziós tevékenység során a közösség különböző területeihez tartozó személyek külön részesülhettek a misszióból. A szokásostól eltérően mindenkit a maga helyén, hivatása, munkája, családi állapota alapján próbáltak megszólítani. Szülők, idősek, vállalkozók, közéleti személyek, pedagógusok csoportjait igyekeztek öszegyűjteni.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A legrendhagyóbb azonban a helyi önkormányzatnál dolgozóknak tartott lelki gyakorlat volt. Pap László missziós lelkész és Bartos Károly plébános a tanácsterembe igen nagy számban összegyűlt hivatali beosztottakkal osztották meg gondolataikat és Isten üzenetét.

Fontos lenne, hogy saját és a közösségünk értékeit minél több ember felismerje, továbbvigye – hangzott el a tanácsteremben.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Ezért szükéges eleink példáiból tanulnunk, olyan korokból, amikor az ember még beilleszkedett környezetébe, a teremtett rendbe, önszervező közösségi életet élt, az értékek megőrzéséhez szükséges információt következetesen használta, értékelni tudta az életet, de a másik embert is.

Pap László beszédében kifejtette, a megmaradáshoz szükség van továbbá a folytonosságra, szervezettségre, ugyanakkor erős lelki és fizikai ellenállóképességre, a családok, vagy kisközösségek önálló gazdasági rendszerének kialakítására.
A nagyböjti missziós hét Gyergyószentmiklósson a Hiszek a romokon című rockoratórium bemutatásával ért véget, amit a Mustármag evangelizációs közösség énekegyüttese mutatott be a Szent István templomban.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok

Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson

Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson
2026. február 18., szerda

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny

Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny
2026. február 18., szerda

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen

Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram

Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram
2026. február 18., szerda

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat
2026. február 16., hétfő

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint

Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai

Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

Ittas sofőrt nem, de több tucat gyorshajtót kiszűrtek a forgalomból a közlekedési rendészek a 15-ös országúton Hargita megyében vasárnap.

Sorra büntették a gyorshajtókat
Sorra büntették a gyorshajtókat
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

2026. február 15., vasárnap

Megint Cibere vajda győzött Gyergyószentmiklóson

Ostorok csattogtak, maszkurák ijesztgettek vasárnap délben Gyergyószentmiklóson. A régi szokások szerint búcsúztatták a telet, eltemették a farsangot.

Megint Cibere vajda győzött Gyergyószentmiklóson
Hirdetés