
Fotó: Bartos Lóránt
Mesemondó versenyt tartottak a kézdivásárhelyi 5-ös számú óvodában. A pénteken megtartott körzeti szakaszon részt vevő kicsik kedvenc meséjüket adták elő el az óvodásokból és pedagógusokból álló közönségnek.
2011. február 25., 22:192011. február 25., 22:19
2011. február 26., 09:522011. február 26., 09:52
Mesemondó versennyel zárultak a mesemondó napok a Manócska Napköziotthonban működő 5-ös számú óvodában. A székelyruhás kis óvodások nemcsak a kézdivásárhelyi, hanem az esztelneki, lemhényi, kiskászoni, almási oktatási intézményekből érkeztek, hogy megmutassák tehetségüket. A gyerekeket Molnár Dalma óvónő köszöntötte, aki Csodaországba, a mesék birodalmába vezette be őket. Ahogy a király a mesében megajándékozza a legügyesebb és leghűségesebb alattvalóit, úgy az óvónő is az egy-egy „aranyalmát” nyújtott át rajta a sorszámmal a 13 résztvevőnek. A szervezők elmondása szerint a mesemondó találkozónak nevezett eseményen azok a gyerekek vesznek részt, akik szeretnek és tudnak mesélni, s az ilyen rendezvények, az ezekre való felkészülés által fejlődik a kicsik beszéde, beszédkészsége és szövegértése, mely fölkészíti őket az iskolai életre, emellett pedig barátokat szereznek és ismerkednek. A találkozó résztvevői közül a legjobb két mesemondó a május végén megszervezésre kerülő megyei szakaszon vesz majd részt.
Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.
Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.
Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.
Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.
Jelen vannak az iskoláknál, rendezvényeken, és figyelnek a rongálókra, kéregetőkre, utcai árusokra. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök mindezt létszámhiány mellett végzik, így néha csak ott tudnak beavatkozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
szóljon hozzá!