Megnyílt Csíkszereda első aukciós háza

Pál Gábor (fotónkon bal oldalt az első személy) bizakodik, a népes érdeklődés is reményt kelt. Nézze meg videónkat!

Néhány hónapja beszámoltunk már arról, hogy a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola első végzősei – azóta már befutott képzőművészek – Transylvanian Art Group (TAG) néven művésztársaságot hoztak létre, és a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben (BMKI) mutatkoztak be egy közös tárlattal. Akkoriban arról beszélgettünk a művészcsoport tagjaival, hogy egyelőre képtárat, galériát, műkereskedést nem nyitnak Csíkszeredában, mivel úgy látják, nincs igény erre, itthon nincs még kialakult piaca a művészetnek. Úgy tűnik, hogy most megszületett a hiányzó láncszem, legalábbis a Pál házaspár aukciósház-létesítési törekvését kiállítással tisztelték meg.

„Szeretnénk az alkotókat, a műveket a mecénásokhoz, a műkedvelőkhöz, de a nagyközönséghez is közelebb hozni” – foglalta össze velősen a céljaikat az aukciós ház egyik tulajdonosa, Pál Gábor.

Borboly Csaba megyei tanácselnök távollétében Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatónője üdvözölte az új galéria látogatóit és kívánt sok sikert a tulajdonosoknak. 

A TAG tárlatát Székedi Ferenc nyitotta meg. Az újságíró, műkritikus először felvázolta, hogy Csíkszeredában az utóbbi években 14 kiállítóhely működött, ezek közül jelenleg az újonnan nyíló galériával együtt tíz aktív. Szerinte mégis helye van az új létesítménynek.

„Mifelénk a kedvtelés mellett mindeddig csak nagyon kis mértékben jelentkezett a művészpártolás és a műgyűjtés, amelyeknek nyilvánvalóan anyagi vonzatai vannak. Akik pedig mindkettőt megengedhetnék maguknak, azok még mindig bizonytalanok a művek nem csupán szellemi, hanem anyagi értékmegőrző tulajdonságai tekintetében, ráadásul a rendkívül szerteágazó, a klasszikus realizmust és figuratív ábrázolást elhagyó, huszadik századvégi, huszonegyedik századi művészeti kirajzásban csak nagyon nehezen tudnak eligazodni. Bizony, a műpártolásnak és a műgyűjtésnek éppen úgy szüksége van a helyes értékítéletre, mint a pénzre, éppen ezért úgy gondolom, ennek a magángalériának és aukciós háznak – vagyis az árveréses vásárlás első csíkszeredai színhelyének – a létrejötte mifelénk is ezt a találkozást segíti elő. Voltaképpen itthon is igazolja mindazt, amihez más országokban, vagy éppen más romániai városokban már nem fér kétség: bizony, a művészetekbe szellemi, erkölcsi és anyagi haszonnal is be lehet fektetni” – emelte ki.

A művészcsoport kiállításával kapcsolatosan megjegyezte, hogy ezt a csoportot nem ideológiák kötik össze – ahogy történt ez a művésztársaságok esetében főleg a 20. század elején –, hanem a származási hely és az életkor számít kapocsnak. Márton Árpád és Gaál András festőművészek tanítványaiban mégis közös vonás elsősorban „az alkotás szabadságának a tisztelete, de ugyanakkor az alkotás iránti elkötelezettség is”.

Maguk a művészek szerint is van egy olyan összefűző fonal, amely összeköti őket. „Csoportunk szinte minden tagja teljesen más stílus és elképzelés szerint alkot, minden tag a saját útját járja, de korunk azonos problémái és benyomásai ugyanazon test részévé tesznek, közös rejtett kapcsolatot sejtetnek még a különböző stílusú alkotások között is” – vallják.

A műkritikus szerint „a témaválasztás érzékenysége”, valamint „az a nagyfokú vizualitás, ahogyan képesek mondanivalójukat a közönséggel közölni” a köztük lévő kapocs.

„Bartis Elemér szavak és fogalmak mögé tekintő, voltaképpen két fogalomrendszert ütköztető grafikájának pontossága, Bíró Zsuzsanna több, jelen világunkra is utaló elemből felépített narrációja, Csillag Imola természeti ihletettségű batikjainak finom líraisága és dekoratív hatása, Csillag István kollázsainak lényeget tömörítő forma- és színvilága, Fazakas Barna mítoszokra rájátszó, lendületes és erőteljes vonalvezetése, Fazakas János László gesztusok táplálta drámaisága, Kovács Imre emberi egyetemességet kereső jelképrendszere, Szentes Zágon szellemes és groteszk, illusztratív játékai, Vorzsák Gyula a természet és a természeti beavatkozások lényegét színekre átfordító tolmácsolása – mind-mind annak a vizualitásnak, az önálló képzőművészeti nyelvnek a jegyében születtek, amely a színek és formák legkülönbözőbb társításával képes az emberi érzelmek legváltozatosabb hangjait megszólaltatni” – tért ki röviden mindenik kiállító sajátos nyelvezetére Székedi.

Jól jártak azok is, akik a vizuális élmények után egy kicsit a fülüket szerették volna kényeztetni, mivel a megnyitót követően az Inocsényka Zenekar koncertezett. Az együttes sajátosan ötvözte a népi zenét és a dzsesszt.