Marosvásárhelyi miniévadot tart a bukaresti operettszínház

Kálmán Imre Csárdás királynőjével, Kerényi Miklós Gábor által rendezett egy-egy operettjével illetve musicaljével, valamint Kerényi Miklós Máté és Szendy Szilvi operettgálájával látogat Marosvásárhelyre a Ion Dacian Nemzeti Operettszínház.

Szucher Ervin

2013. április 25., 15:432013. április 25., 15:43


A színházépület nélkül maradt bukaresti társulat május 10. és 16. között miniévadot tart az erdélyi városban, ahol hét nap alatt kilenc előadást mutat be. Az egyhetes turné fénypontja minden bizonnyal a május 10-én műsorra tűzött Csárdás királynő, a 12-én bemutatásra kerülő Rómeó és Júlia, valamint a kétnyelvűre tervezett, Az élet szép címet viselő operettgála lesz. Előbbi kettőt a budapesti operettszínház rendező-igazgatója, Kerényi Miklós Gábor – KERO állította színpadra.

A magyarországi vendégművészeken kívül a vásárhelyi közönség a helyi színi egyetem egykori hallgatójával, a Rádió GaGa volt műsorvezetőjével, Fazekas Ernővel is találkozhat. A bukaresti operettszínház jelenlegi tagja nemcsak táncoskomikusként és sanzonénekesként tér vissza Marosvásárhelyre, hanem a magyar operett- és musicallibrettók fordítójaként is. Amint érdeklődésünkre elmondta, már most mindenki arról faggatja, miként lehet románba átültetni a Hajmási Péter, Hajmási Pál című operettslágert. Fazekas egyelőre nem árulta el, miként fordította le a népszerű betétet, annyit viszont Alina Moldovan, a színház igazgatója elmondott, hogy a rendező és a fellépők a budapesti produkció szintjére próbálták emelni az előadást. Hasonlóan vélekedett a Romániában első musicalként bemutatott Rómeó és Júliáról is, mellyel két héttel ezelőtt éppen Budapesten vendégszerepeltek. A két fővárosi operettszínház közös produkciója nem mindennapos tálalásban került a pesti közönség elé: Rómeót és családját magyar szereplők, Júliát és hozzátartozóit román színészek alakították. A koprodukció hatalmas sikert aratott, a publikum bő félórán keresztül tapsolta a fellépőket.

Negyed évszázados pályája beteljesüléseként élte meg a magyarországi vendégszereplést Mioara Manea-Arvunescu, a társulat primadonnája, aki úgy értékelte, hogy egy álma vált valóra azzal, hogy az operett hazájában léphetett fel. Ez az elismerés hiányzik a bukaresti művészeknek a hazai környezetben, ahol Fazekas Ernő szerint még mindig kevesen látogatják az operettszínház előadásait. „Aki viszont egyszer beül a színházba, biztos megkedveli a műfajt, legalább is mosollyal az arcán távozik” – vélekedett a bukaresti születésű magyar művész. A nagyobbik gondot viszont az okozza, hogy Bukarestben, amióta az operettszínház épülete átkerült a nemzeti tulajdonába, a társulatnak a kelléktára a város egyik felében, az irodái meg a másik felében vannak. Az ősz óta fellépési lehetőség egyelőre csak vidéken van. Ha a művelődési minisztérium és az építő tiszteletben tartja a szerződés, ez év vége felé elkészül az új operettszínház. „Választanunk kellett: egy évig vagy nem csinálunk semmit, vagy járjuk az országot és új közönséget hódítunk meg” – ecsetelte lapunknak az áldatlan helyzetet Alina Moldovan. Kérdésünkre, hogy mennyit lendített a budapesti operettszínházzal való együttműködés a bukaresti intézményen, az igazgatónő elismerte, hogy teljesen újjáélesztette a társulatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés