Marosvásárhely és az I. világháború

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

A nyár első felében még látogatható a marosvásárhelyi Teleki Téka ideiglenes kiállítótermében a Marosvásárhely és a háború írásban és képben 1914-1918 című kiállítás, amelyet Bányai Réka könyvtáros szervezett Berekméri Róbert hadtörténésszel.

Antal Erika

2015. június 18., 16:392015. június 18., 16:39

„Nem az általános történetét akartuk bemutatni az I. világháborúnak, hiszen az már többé-kevésbé ismert, sokat írtak és beszéltek róla, hanem azt, hogy Marosvásárhely és környéke hogyan élte meg” – magyarázta Bányai Réka a kiállítás lényegét. Marosvásárhelyt ugyanis elkerülték a harcok, nem volt itt hadszíntér, mégis mint hátországnak érdekes a története. Egyrészt tehát Vásárhely története ismerhető meg a kiállított könyvek, újságok, képeslapok, levelezőlapok és fényképek révén, másrészt pedig a vásárhelyieknek, vagy Vásárhelyhez kötődő, itt megfordult személyeknek az élete, az életének egy szelete elevenedik meg.

A Teleki-Bolyai Könyvtár a kiállítást megelőzően gyűjtést szervezett, a városi közösség együttműködésével jött létre a tárlat, hiszen nagyon sokan adták kölcsön családi fényképeiket, szüleiktől, nagyszüleiktől hátramaradt tárgyi emlékeiket, levelezőlapokat. A kiállítás így teljesen eredeti anyagból állt össze, még a pannókat is eredeti dokumentumok alapján szerkesztették meg.

A kiállítás tematikusan csoportosítva teszi láthatóvá a dokumentumokat: először az I. világháborút általában bemutató kis anyag látható, majd összefoglalása annak, hogy Marosvásárhely lakossága hogyan élte meg e háborút. A sebesültek gondozása, a kórházak tevékenysége is külön téma, ahogyan a háború megjelenítése a sajtóban, az apróhirdetések, a hírek, vagy a reklámok által. A levelezés az egyik érdekessége, ez Levél a frontra – üzenet haza alcímet viseli, és a kapcsolattartásról szól. A világháború a szépirodalomban is megelevenedik – erre is külön fejezetet szenteltek a kiállítás szervezői. A képeslapok, fényképek, portrék egyedi színfoltja a gyűjteménynek. A közlegénytől kezdve az alezredesig és a tábori lelkészig sok személyről készült portréfotó, ahogy csoportban is fényképeztették magukat a katonák, akik képeslapokat, tábori levelezőlapokat küldtek otthon maradt szeretteiknek.

A kiállítás létrejöttéhez húsz marosvásárhelyi magánszemély és három társintézmény – a Maros Megyei Könyvtár, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár marosvásárhelyi gyűjtőlevéltára és az Erdélyi Református Egyházkerület marosvásárhelyi vidéki gyűjtőlevéltára – járult hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek