Legendás adatközlők emlékezete

Két legendás elhunyt adatközlőnek, Berki „Árus” Ferencnek és Fodor „Neti” Sándornak kíván emléket állítani a péntektől vasárnapig tartó, a Háromszék Táncegyüttes által 21. alkalommal Sepsiszentgyörgyön szervezendő népzene- és néptánc-találkozó.

Csinta Samu

2009. november 12., 17:532009. november 12., 17:53

2009. november 12., 17:562009. november 12., 17:56

Két legendás elhunyt adatközlőnek, Berki „Árus” Ferencnek és Fodor „Neti” Sándornak kíván emléket állítani a péntektől vasárnapig tartó, a Háromszék Táncegyüttes által 21. alkalommal Sepsiszentgyörgyön szervezendő népzene- és néptánc-találkozó. Az első napon a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes két előadását tekinthetik meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házának Lajtha László termében, 21 órától pedig táncházat rendeznek a meghívott hagyományőrzők közreműködésével. Szombaton délelőtt szakmai előadások hangzanak el Berki „Árus” Ferencről és Fodor „Neti” Sándorról, 19 órától pedig a meghívott vendégek közreműködésével mutatja be a Háromszék Táncegyüttes a találkozó gálaműsorát a Tamási Áron Színház nagytermében.

A zárónapról Virág Endre a sepsiszentgyörgyi Százlábú gyermektáncegyüttes vezetője úgy fogalmazott: idén különösen odafigyelnek a gyerekekre, így vasárnap 10 órától a Szabó Kati Sportcsarnokban kézműves foglalkozások lesznek a Guzsalyas játszóház közreműködésével, majd sepsiszentgyörgyi, kézdiszentléleki, csíkszeredai és marosvásárhelyi gyermekegyüttesek lépnek fel.
Deák Gyula a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, a találkozó szervezője elmondta: olyan hagyományőrzőket hívnak meg, akiknél még elevenen látható azt a néptánc- népzenei kincs, ami ma már egyre ritkábban lelhető fel. A népzene- és néptánc-találkozó idei témája Kalotaszeg, elsősorban onnan hívtak adatközlőket.

A szervezők szerint falvakon egyre kevesebben őrzik a hagyományokat, ismerik a dalokat, a táncokat, azért van szükség feltétlenül a gyűjtésre, mert néhány év múlva a rögzített anyag alapján csak a profi táncosok, és zenészek éleszthetik újra a feledésbe menő mozdulatokat, dallamokat. Az elmúlt találkozókon a legnagyobb erdélyi gyűjtés során több mint 200 adatközlőről százórányi kép- és hanganyagot készített a Háromszék Táncegyüttes, a gyűjtést ezen a találkozón is folytatni kívánják.

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: ezekre figyelmeztetnek a tűzoltók

Az ünnepi időszak idején megnő a tűzesetek és más veszélyhelyzetek kockázata, ezért a Kovászna megyei katasztrófavédelem a szálláshelyeken és az otthoni karácsonyi díszítés során betartandó legfontosabb biztonsági szabályokra hívja fel a figyelmet.

Ünnepek biztonságban: ezekre figyelmeztetnek a tűzoltók
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését

A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését
2025. december 23., kedd

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére

Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről

Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet

Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet
2025. december 20., szombat

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
2025. december 18., csütörtök

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében

Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója

Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója
2025. december 18., csütörtök

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes

A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes
Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes
2025. december 18., csütörtök

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes

2025. december 17., szerda

Készül az alap, hamarosan kiemelkedik a földből Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka

A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.

Készül az alap, hamarosan kiemelkedik a földből Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka
Hirdetés