
Fotó: Kertész László
Február 7-én, csütörtök délután Gyergyószentmiklóson is bemutatásra került Lázár Ildikó (L. I. Lázár) nemrég – Rejtőző kavicsok címmel – megjelent ifjúsági regénye. Az érdeklődés az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy volt, zsúfolásig megtelt a Városi Könyvtár terme. A gyergyószentmiklósi származású író örömmel osztotta meg gondolatait barátai, családtagjai és egykori tanárai előtt. Elmondta, mindannyian kavicsok vagyunk.
2013. február 08., 09:292013. február 08., 09:29
2013. február 08., 13:402013. február 08., 13:40
A Móra Kiadó berkeiben megjelenő alkotást már bemutatták Magyarországon, a következő állomás pedig Gyergyószentmiklós lett. „Itt születtem, ide köt szinte minden, a lelkemnek és a szívemnek fele itt van, normális, hogy a regény második útja ide vezetett” – mondta a szerző. Azzal kapcsolatban, hogy mi ihlette a regény megírására, Lázár elmondta, saját életéből fakadóan merültek a gondolatok. „Gyakorlatilag az életem egy darabja van ebben a könyvben, megpróbáltam belevinni mindazt az energiát, amit tanárként és emberként érzek magamban” – fejtette ki. Lázár Ildikó hozzátette, nagyon fontosak voltak számára édesapja annak idején mondott bölcsességei, rengeteget merített belőlük.
A jelenleg Budapesten élő és tanító szakember alkotásának üzenetére is kitért. „Ha mindenki legalább egy mondatot talál benne, ami számára fontos, akkor nekem már megérte megírni. Nagy örömmel tölt el, hogy a legtöbb embernek, aki elolvassa a regényt, valami saját egykori története jut eszébe. Ezt szerettem volna elérni amikor írtam, sikerült, és nagyon boldog vagyok” – mondta. Hozzátette, szerinte mindenkitől lehet tanulni valamit, és kötelességének érzi, hogy ő is a lehető legtöbbet adjon.
Lázár Ildikó regényét egykori tanára, Dézsi Zoltán is méltatta. „Nagy felelősségérzet van bennem, mert nehéz feladat előtt állok. Ildikóra azt mondták, hogy tollal a kezében jött a világra, már iskolás korában megmutatkozott a tehetsége” – mondta Dézsi. Ezután a regénnyel kapcsolatos szubjektív véleményét osztotta meg a hallgatósággal, tetszését pedig néhány sor idézésével próbálta sugallni. „Igazi élmény volt számomra a könyv olvasása, gyakorlatilag a múltra épített jelen beszél a jövő fiatalságának. Gyönyörködtem a leírtakban, a szavak rabjaként haladtam az eseményekben. A könyv kavicsokról beszél, nekem azonban most egy gyönyörű kő jut eszembe, amely egy szép egészet alkot” – tette hozzá a jelenleg is tanító szakember.
Ezt követően Dézsi Zoltán a könyv, az olvasás fontosságára hívta fel a figyelmet, mindezt pedig saját pedagógusi pályafutásából merített példákkal illusztrálta. A jelenlévők között kavicsmedálok, valamint egy – Lázár Ildikó tanítványa által készített – festmény is kisorsolásra került. Erről azt kell tudni, hogy ez a képzőművészeti alkotás látható a regény borítóján is. Az író örömmel dedikálta a könyveket, a Rejtőző kavicsok olvasóinak tábora hosszú sorban kígyózott a bemutató után.
Lázár Ildikó 1970-ben született Gyergyószentmiklóson, és már korán megmutatkozott írói tehetsége. Színész szeretett volna lenni, azonban az élet végül újságírói pályára sodorta, az első magyarországi magánhírügynökség, a WestelPress főszerkesztőjeként is tevékenykedett. Munkáját a szakma több díjban is részesítette, a minisztériumi Ezüsttoll-díja mellett többek között Nívó Díjban is részesült. Mindezek ellenére a tanításban lelte meg önmagát, tizenhét éve tevékenykedik azért, hogy tanítványai kellő tudással és gazdag emberi értékekkel rendelkező szakemberekké váljanak.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!