
Fotó: Kristó Róbert
Minden év júliusában régi korok muzsikája hangzik fel Csíkszeredában. Ilyenkor a város nemcsak a muzsikálás, hanem az oktatás központjává is válik. Idén július 10–17. között tartják a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, és ennek keretében július 9–12. között szervezik meg a VI. Régizenei Nyári Egyetemet. Ezúttal a Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjai számára kedvezményesen ajánlanak tanfolyamokat. Egy diák számára egy tanfolyam mindössze 50 lejbe kerül.
2013. május 27., 17:432013. május 27., 17:43
2013. május 27., 18:252013. május 27., 18:25
Ahogy Filip Ignáctól, a fesztivál művészeti vezetőjétől megtudtuk, nagyon fontos ez a nyári egyetem, hiszen régizenei oktatás csak a kolozsvári és bukaresti zeneegyetemeken zajlik, de ott is csak választható tantárgy formájában furulya vagy csembaló szakot lehet végezni, holott ennél jóval több hangszerrel zenéltek a reneszánsz, illetve a barokk korban. Ez a nyári egyetem az országban az egyetlen, ahol szélesebb körű régizenei-oktatás folyik.
Idén kilenc mesterkurzusra jelentkezhetnek a zenészek és a diákok, a különböző egyéni kurzus mellett a nyári egyetem valamennyi hallgatója részt vehet a reneszánsz együttes foglalkozáson (bármilyen hangszeres vagy énekes, illetve kezdő szinttől haladó és magas szintig) Csörsz Rumen István (Budapest), valamint közös reggeli tánckurzuson Szabó Anikó (Kolozsvár) vezetésével.
A furulya és fuvola mesterkurzust Széplaki Zoltán (Budapest) tartja, a barokk hegedűt Vitárius Piroska (Budapest) oktatja, az éneket Palócz Réka (Budapest) tanítja, a csembaló tanfolyamot Fülöp Mária (Bázel) vezeti, lantozni és gitározni Kónya Istvántól (Budapest) tanulhatnak, a viola da gamba és basso continuo kurzusokat Csata István (Kolozsvár) irányítja. A reneszánsz együttesekkel Csörsz Rumen István (Budapest) foglalkozik, az ütőhangszeresek pedig Kasza Rolandtól (Budapest) kaphatnak tanácsokat, az utóbbi mesterkurzusokon Sudár Balázs (Budapest) működik közre. A barokk oboa mesterkurzust Guido Titze (Németország) tartja.
Egy kurzus ára 65 euró. Csoportos jelentkezés esetén kedvezményt ajánlanak, egy 5 (vagy ennél több) főből álló csoport tagjai számára 30 euró/fő a részvételi díj. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola diákjai számára mindössze 50 lejbe kerül egy kurzus elvégzése. A barokk oboa képzés időtartama rövidebb, ezért ára minden részvevő számára 50 lej.
Jelentkezni a Hargita Megyei Kulturális Központ székhelyén lehet (Csíkszereda, Temesvári sugárút 4. szám). Részletekért hívják a 0266-372044-as telefonszámot, illetve érdeklődhetnek a kultura@ccenter.ro e-mail címen.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!