
Fotó: Boda L. Gergely
Tavaly májusban indították útjára a Sóvidék közművelődési folyóiratot, amely az azonos nevű térség közművelődési, helytörténeti és néprajzi értékeit tárja fel. Hamarosan újból lapozgathatjuk a félévente megjelenő lap legújabb számát.
2010. május 11., 15:322010. május 11., 15:32
Fotó: Boda L. Gergely
A három fiatal szovátai értelmiségi által elindított lap félévente jelenik meg 500 példányban. A kis kötetre hasonlító kiadvány az azonos nevű térség közművelődési, helytörténeti és néprajzi értékeit tárja fel, és ismerteti meg a világgal. A harmadik – legújabb – számban Fekete Árpád a sóvidéki örmény-magyarokról cikkezik, Ráduly János Sóvárad kásatörőjű malma 1687-ből című írása betekintést nyújt a hagyományos mesterségek, például a molnárok világába. Versek és novellák is helyet kapnak a lapban, ezenkívül a két világháború közötti szovátai református iskoláról, a 21. századi természetvédelemről, és olyan aktuális témákról is olvashatunk, mint az önrendelkezés és a régiók Európája.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.