Összesen 312 művet válogatott be a zsűri a 4. Székelyföldi Grafikai Biennále második szakaszába. Ezeket több mint 1200 alkotás közül választották ki, amelyet 41 ország mintegy félezer művésze küldött be. A legtöbb pályamunka Romániából, Magyarországról és Lengyelországból érkezett.
2016. április 08., 18:062016. április 08., 18:06
„Kizárólag szakmai szempontok szerint történt az értékelés, összesen három alkalommal vizsgáltuk meg a munkákat, majd a zsűri egyenként szavazott minden pályamunka esetében, hogy melyek legyenek a továbbjutó alkotások” – ismertette Siklódi Zsolt képzőművész, a biennále kurátora, a zsűri elnöke.
„Különböző kulturális és esztétikai felfogások találkozása, ezt jelenti számomra a biennále, és idén ez megmutatkozik az anyag sokszínűségében. Más munkákat küldenek be Ázsiából, megint másakat Európából. Markáns bolgár, lengyel, magyarországi és hazai vonal ismerhető fel, a romániai pályamunkák között pedig még a különböző grafikai iskolák jellegzetes vonásai is felfedezhetők a beküldött grafikákban” – fogalmazott Vécsi Nagy Zoltán, a zsűri tagja. Hozzátette, idén jobb anyag gyűlt össze, mint a biennálé előző kiadásain.
Erőss István grafikusművész, zsűritag szerint „a digitális technika kanonizálásának vagyunk tanúi, 20–25 évvel korábban nem lehetett részt venni sehol digitális technikával létrehozott művekkel, aztán külön kategóriában szerepeltek, most pedig egyenrangúvá váltak a klasszikus úton létrehozott alkotásokkal”.
A továbbjutó műveket május 20-ig kell beküldeniük eredetiben a képzőművészeknek.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
szóljon hozzá!