
Rendszerváltás Kor-képek 1989–1994 címmel fotókiállítást nyitnak meg július 21-én, szerdán 20 órakor a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
2010. július 18., 16:092010. július 18., 16:09
2010. július 19., 12:162010. július 19., 12:16
A rendszerváltás és az Antall-kormány időszakát eleveníti fel az MTI Kor-képek Rendszerváltás című kiállítása, amelyet tavaly már megismert a magyarországi közönség, s amelyet az idén Erdély három helyszínén is láthatnak az érdeklődők.
A kiállításon megtekinthető képek a rendszerváltás egyik szimbolikus napjától, 1989. október 23-ától a második szabad országgyűlési választás előestéjéig, 1994. május 7-éig terjedő időszak jelentős politikai történései mellett megidézik a korszak mindennapjait is.
A kiállítás anyagát az MTI által tavaly kiadott Kor-Képek című fotóalbum-sorozatának hatodik kötetéből válogatták. Maga a kiadvány 264 felvételt tartalmaz, ebből 250 származik az MTI archívumából. A csaknem négy és fél esztendő magyarországi történéseit bemutató fényképek a könyvsorozat hagyományait követve tematikus fejezetekbe (Politika, Hétköznapok, Gazdaság, Kultúra és Sport) csoportosítva jelentek meg. A Kor-képek 1989–1994 anyagát felhasználva több mint száz fotóból álló kiállítást rendezett Féner Tamás fotóművész, aki magának az albumnak a szerkesztője is.
A kiállításnak júliusban Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház ad otthont gyönyörűen berendezett koncerttermében, a megnyitón beszédet mond Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Belénessy Csaba, az MTI stratégiai alelnöke. A kiállítás augusztus 7-éig tekinthető itt meg, majd szeptember 2-tól Marosvásárhelyen a Bernády-házban lesz látható, októberben 5-étől pedig az aradi vértanúk emlékére szervezendő rendezvénysorozat részeként tekinthető meg az aradi nagyszínházban.
A Magyar Távirati Iroda 1993-ban védett muzeális gyűjteménnyé minősített fotóarchívuma Európa legnagyobbjai közé tartozik: 13 millió eredeti negatívot és 5 millió mintaképet őriz. E hatalmas vagyon feldolgozása a közelmúltban kezdődött meg. Korábban kevesebb figyelmet fordítottak arra, hogy az utókor számára megőrizzék és hasznosítsák a képeket, annyi azonban megtörtént, hogy zárt és hűtött helyiségbe került a gyűjtemény. Vince Mátyás, az MTI elnöke indította el a képvagyon felmérését, hogy kiderüljön, pontosan mi is rejlik az archívum mélyén. Eddig is több nagyobb képmentő projektet hajtott végre az MTI, a digitalizálás folyamatos.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!