Felsősófalva: egész héten tánctábor!

Vasárnap még csak gyülekeztek, egy közös vacsorát követően a Pipacsok Néptáncegyüttes műsorával és táncházzal megkezdődött, hétfőtől azonban már „teljes gőzzel üzemel” a Felsősófalván 16. alkalommal megrendezett Székelyföldi Tánctábor.

Szász Csaba

2010. július 19., 16:392010. július 19., 16:39

2010. július 19., 16:492010. július 19., 16:49

Galéria

A tizenhatodik alkalommal megszervezett tánctábor célja az udvarhelyszéki, ezen belül a két Küküllő menti tánckultúra népszerűsítése, hagyományainak megőrzése és ápolása – árulta el László Csaba főszervező, aki elmondta, hogy tizenöt év alatt kialakult az infrastruktúra, tavaly már egy táncteremmel többet működtettek, annak köszönhetően, hogy a felsősófalvi kultúrház udvarán felépült egy kis tornaterem. „Kicsit zsúfoltabb lett az udvar, de így a táncoktatások már könnyebben megoldhatók. A tábor 200–300 személy befogadására képes, úgy látjuk, idén lesznek is ennyien – nyilatkozta tegnap lapunknak László Csaba, miközben a vendégek fogadásával volt lefoglalva, és az esti nyitásra készült.

A válságos idők ellenére a támogatóknak köszönhetően a szervezőknek többnyire sikerült tartaniuk a tavalyi árakat, de említést érdemel, hogy a zenekarok és az oktatók is ugyanabban az árban jönnek, mint legutóbb. Ugyanakkor a tábor éltetői törekedtek arra, hogy semmi ne menjen a minőség rovására. A többi tánctáborhoz képest a felsősófalvi rendezvény mindig is sok zenésszel működött, ez idén sem lesz másképp, 20–22 zenész szolgáltatja majd a talpalávalót.

A tábornak van egy mércéje, idén is próbáljuk ehhez tartani magunkat. A lényeg, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, reméljük, mindenkit megfelelőképpen ki tudunk majd szolgálni – ad hangot reményének László Csaba főszervező, aki szerint pozitívum, hogy nagyon sok környékbeli gyerek iratkozott be a táborra. Bár furcsán szól, de őket saját táncukra kell megtanítani. \"Bár sok az új és fiatal arc, jó látni a visszatérő generációkat is, akik a tánc mellett ezúttal babakocsi-tologatással is kiveszik részüket a tábor életéből\" – tette hozzá a főszervező.

Galéria
A XVI. SZÉKELYFÖLDI TÁNCTÁBOR
Felsősófalva, 2010. július 18–25.

Táncoktás:
– szásznagyvesszősi táncok (július 19–21. között), oktatók Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita;
– sóvidéki táncok (Parajd, július 22–24. között), oktatók László Csaba és Kerekes Dalma;
– sóvidéki táncok (Pálpataka, egész héten), oktatók László Zsolt és László Anna Ildikó, illetve Imre Béla és Kincses Olga (gyerekeknek);
kőrispataki táncok (egész héten 21.00–22.00 között), oktatók Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita.

Zeneoktatás:

sóvidéki zene, szászcsávási zene a szászcsávási zenészekkel. Irányító: Sinkó András.

Énekoktatás:
László Anna Ildikó.

A heti program
Hétfő, július 19.

10–13 – oktatások, bútorfestés Halmágyi Csabával (egész héten)
16–18 – oktatások
18–19 – Murza Imre rugonfalvi prímás lemezének bemutatója
21.30 – táncház a felsősófalvi táncosok részvételével

Kedd, július 20.
10–13 – oktatások, vesszőfonás Kalányos Péterrel (egész héten)
16–18 – oktatások
18–19 – Miklós Zoltán előadása: Korondi fazekasok megélhetési stratégiái
21.30 – táncház a szásznagyvesszősi táncosok részvételével

Szerda, július 21.
10–13 – oktatások
15.30–18 – kirándulás a parajdi sóbányába
18–19 – Bálint Artúr: Poros öltöny című, Lévai Ferenc-Fricivel készült filmjének bemutatója – beszélgetés az alkotókkal
21.30 – Hej, páva, hej, páva, népballadák, élőzenével – Gajai Ágnes színházi előadása, táncház a mezőpaniti táncosok részvételével

Csütörtök, július 22.
10–13 – oktatások
16–18 – oktatások
18–19 – Kincses Kálmán előadása: „Első törvény: Az ősök tisztelete!” – élménybeszámoló egy lovas zarándoklatról
21.30 – táncház pálpataki, parajdi és kőrispataki táncosok részvételével

Péntek, július 23.
10–13 – oktatások
16–18 – oktatások
18–19 – Szász Tibor helytörténeti előadása, zsindelykészítés Vágási Antival
21.30 – táncház a búni táncosok részvételével

Szombat, július 24.
10–13 – oktatások
21.30 – záró ceremónia, alsósófalvi szokásanyag bemutatása, záró táncház

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 09., vasárnap

Fokozatosan helyreáll a vízellátás Udvarhelyszéken

A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.

Fokozatosan helyreáll a vízellátás Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Jövőre már nem kell elektromos fűtőtest az óvoda tantermeibe Székelyvarságon

Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.

Jövőre már nem kell elektromos fűtőtest az óvoda tantermeibe Székelyvarságon
2026. augusztus 08., szombat

Tizenegy település maradhat víz nélkül Udvarhelyszéken

Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.

Tizenegy település maradhat víz nélkül Udvarhelyszéken
2026. augusztus 07., péntek

Új aszfalton közlekedhetünk az ocfalvi eltérőnél is

Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.

Új aszfalton közlekedhetünk az ocfalvi eltérőnél is
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Továbbra sem tudni pontosan, honnan tör fel a mofettagáz Szejkefürdőn

Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.

Továbbra sem tudni pontosan, honnan tör fel a mofettagáz Szejkefürdőn
2026. augusztus 06., csütörtök

Székelykeresztúri üzleteknél és cégeknél razziáztak a hatóságok

Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.

Székelykeresztúri üzleteknél és cégeknél razziáztak a hatóságok
2026. augusztus 06., csütörtök

Több száz évre tekinthet vissza a múltba, aki belép a felújított agyagfalvi templomba

Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.

Több száz évre tekinthet vissza a múltba, aki belép a felújított agyagfalvi templomba
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Másfél hétig buszok helyettesítik a vonatokat a Székelyudvarhely–Segesvár vonalon

Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.

Másfél hétig buszok helyettesítik a vonatokat a Székelyudvarhely–Segesvár vonalon
2026. augusztus 05., szerda

Idén is lesz hagyományőrző kézműves tábor Nyikómalomfalván

Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Nyikómalomfalvi Hagyományőrző Kézműves Tábort, ahol a gyerekek a székely népi hagyományokkal, kézműves mesterségekkel és különböző művészeti foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg augusztus 10. és 14. között.

Idén is lesz hagyományőrző kézműves tábor Nyikómalomfalván
2026. augusztus 04., kedd

Új esélyt kapott a székelykeresztúri inkubátorház: ismét van pénz a beruházásra

Új finanszírozási szerződést írt alá Székelykeresztúr önkormányzata és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség a vállalkozói inkubátorház megvalósítására. A korábban meghiúsult projektet most új pályázati ciklusban indítják újra.

Új esélyt kapott a székelykeresztúri inkubátorház: ismét van pénz a beruházásra
Hirdetés