
Fotó: Magyari Róbert
Székelyudvarhelyen a 18. Bolyai Nyári Akadémia zárásán a képzőművész, szaktanárok kiállítását nyitották meg július 23-án este a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola galériájában, majd kurzuszáró koncertre került sor a Ferenc-rendi templomban. Közel száz pedagógus, illetve köztük diák is résztvett az udvarhelyi továbbképzőn.
2010. július 25., 17:112010. július 25., 17:11
2010. július 26., 12:132010. július 26., 12:13
Fotó: Magyari Róbert
A záróeseményt két ország, Magyarország és Romániai oktatási államtitkárai is megtisztelték.
Hagyomány, hogy Csíkszeredában nyitják, Székelyudvarhelyen viszont zárják hivatalosan a nyári akadémiát – a két helyszínen különböző szakokon pedagógusok számára zajlik négy napon keresztül a képzés. Udvarhelyen a zene-ének és képzőművész szakos tanároknak, valamint 30 diáknak tartottak továbbképzőt meghívott előadók Szegedről, Budapestről és Bécsből. Bodurian János iskolaigazgató nyitotta a zárókiállítást, ahol a továbbképző alatt verbuválódott pedagóguskórus előadása is emelte az esemény fényét. Az igazgató hangsúlyozta a továbbképző egyedülállóságát és fontosságát, mely nélkül a mai romániai oktatási rendszerben csak nagy anyagi ráfordítás mellett, egyetemi központokban lehetne hasonló képzésen részt venni.
Fotó: Magyari Róbert
Végül Király András, romániai oktatási államtitkár szólt az egybegyültekhez, ünneplőbe öltözött pedagógusokhoz. Ezért az eredményért érdemes dolgozni, mindezt egy közösség érdekében tenni, melynek mi is tagjai vagyunk.
Részletesebben az Udvarhelyi Hiradó július 26-ai számában.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!