Ünnepélyes keretek között búcsúztatja az évet december 28-án, kedden 19 órától az Udvarhely Táncműhely.
2010. december 27., 18:352010. december 27., 18:35
2010. december 28., 10:052010. december 28., 10:05
Idén utoljára – tizedik alkalommal – adja elő Négy Tánc című folklórműsorát, mely négy tájegység (Kalotaszeg, Mezőpanit, Kis-Küküllő mente, Mezőség) táncrendjeinek füzére. Utána táncházba hivatalosak a nézők, ahol a Háromszék Táncegyüttes zenekara, a műsorban is közreműködő Heveder húzza a talpalávalót. Ugyanitt, a Táncműhely próbatermében karácsonyfa-állítás is lesz, ezért jelképes belépőt, mindössze egy otthonról hozott karácsonyfadíszt várnak el a szervezők mindenkitől, aki szívesen fordulna táncba így, az év végén. Az előadásra jegyek a Művelődési Ház pénztárában válthatók, hétköznapokon 11–14 és 15–17 óra között.
A ponyva és az állványok mögött zajlik a székelykeresztúri Molnár István Múzeum energetikai felújítása; a belső festések egy részét saját forrásból kell megoldja az önkormányzat. A megpályázott projektet július végén kell lezárják.
Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.
Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.
Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.
Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
szóljon hozzá!