Egyre több fiatalt érdekel a népi tánc

– Többgenerációs tábor ez, ami annyit jelent, hogy aki az elmúlt tizenhat év alatt megfordult a táborban, az időnként visszajön. Egy részük már a családdal együtt jön. Volt olyan, hogy tavaly nagy hassal jött a fiatal kismama, idén már a kilenc hónapos kisbabáját is hozta. Ez így is van rendjén, hogy a gyerek már kicsi korától lássa, hallja a modellt, hogy tulajdonképpen mit is érdemes tanulni, mi az, amibe bele kellene nevelkedni. Természetes formában ma már nemigen létezik, régebben a falusi kultúrában még megtalálhattuk, mára azonban már eltűnt. Ezt a kultúrát manapság már csak tudatosan lehet továbbadni.

– Óriási segítséget jelent ebben ez a tábor, viszont minden bizonnyal nem elegendőt.

– Vannak szülők, akiket mi „táncházasoknak” hívunk, náluk otthon is ilyen zene szól, s így valahogy a gyermek ránevelődik, rászokik arra, ami tulajdonképpen elsősorban az övé. Szerencsére van lehetőség a folytatásra is, tánccsoportok, csoportosulások sokasága próbálkozik megtanulni, elsajátítani és továbbvinni ezeket a táncokat. Talán ennek is köszönhető, hogy idén a környékbeli fiatalok egyre többen jelentkeznek. Parajdiak, sófalviak, a szovátaiak, azok, akik a sóvidék zene- és tánckultúráját magukénak szeretnék tudni. Tudatos nevelésről van szó, iskolai szinten is, de elsősorban a szülők azok, akik kezdenek ráérezni erre, látják, hogy létezik egy olyan tábor, ahol mindezt megtanítják. Nem kell külön tanárt fogadni, itt egyben minden megvan, zene és tánc is. Adva van egy lehetőség, és élnek is vele.

– Úgy tűnik, hogy egy igen sikeres táborozáson vagytok túl.

– Szerencsénk is volt, legalábbis ami az időjárást illeti. Míg Parajdot és Korondot keményen elverte az eső, nálunk (Sófalván) a sátorosok simán, mondhatom szárazon megúszták. Nem mellékesen részvételi rekordot döntöttünk, idén több mint 450-en voltak a táborban, és ami ennél még örvendetesebb, hogy nagyon sok erdélyi fiatal érdeklődik a néptánc iránt, még számunkra, a szervezők számára is meglepő, hogy ilyen szép számban összegyűltünk.

– Mi a siker titka?

– Talán az, hogy meg tudjuk mutatni: nem kell múzeumba zárni hagyományainkat, tudunk velük együtt élni, szórakozni. Az elmúlt héten minden este hagyományőrzőket hívtunk a táncházba. Olyan embereket, akik még aktívan meg tudták mutatni, hogy őseink korában hogyan működött ez a kultúra, amit ma egy középiskolás vagy egyetemista gárda is fel tud karolni, és meg tud mutatni. Innentől kezdve van egy hangulatos, telt házas kultúrház, ahol a gyerekek látják, hogy itt történik valami, hogy ez nem egy olyan tábor, ahol kényszerből kell megtanulni hagyományainkat, hanem itt ezzel egészen jól el lehet szórakozni. Nemcsak megtaníttatják velük ezeket a motívumokat, hanem látják is, hogy a valós, mindennapi életben milyen helyet foglalnak el. Persze a sikerhez segítségre is szükségünk volt, dicsérem a helyi intézményeket, a parajdi polgármesteri hivatal, a tanácsosok, az iskola, az egyház már elejétől fogva kiállt mellettünk. Köszönet jár a megyei tanácsnak, a bukaresti minisztériumnak, a Communitas Alapítványnak, hiszen ennek a tábornak van egy részvételi díja, amit – főleg a hazaiak számára – mindig megtámogatunk az így kapott pénzzel.