Dr. Borbáth Károly, tragikus sorsú történész halálának 30. évfordulójára

1980. április 20. emlékezetes dátum maradt emlékezetünkben. Ekkor hunyt el, máig gyanús körülmények közt (állítólag szén-monoxid végzett vele) Erdély és a székelység történelmének legjobb ismerője, dr. Borbáth Károly.

Máthé László Ferenc

2010. április 19., 17:182010. április 19., 17:18

2010. április 19., 17:312010. április 19., 17:31

Galéria

Szécsi Antal nyugdíjas tanár egy levelet küldött be szerkesztőségünkbe, melyben – mint címe is jelzi Dr. Borbáth Károly tragikus sorsú történész halálának 30. évfordulójára emlékezik. Alábbiakban írását közöljük.

Rövidre szabott egész életét népünk történelmének kutatására szentelte. Már egész fiatalon a nyári szünidőket arra használta fel, hogy gyalog vagy kerékpárral, tervszerűen bejárja a székely falvakat. Leningrádi tanulmányai (aspirantúra) során is, a magyar őshazát kutatta Ázsiában. Doktori disszertációja is a XVII. századi székely társadalomról szólt. Egyetemi tanárként Kolozsváron, magyar diákjait történelmi kirándulásokra vitte. A román rektor ezért \"szeparatizmussal\" vádolta.

Csupán tíz évig engedték tanítani az egyetemen (1958–1968). Hiába volt enciklopédiákkal vetélkedő szaktudása, félreállítják, mert tudományos munkásságát nem volt hajlandó alárendelni a rendszer történelmet meghamisító politikájának. Áthelyezik Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Kollégium Dokumentációs Könyvtárába. A csapás ellenére nem csügged, és nem lankad kutatói munkája. Kilenc évig hagyják békén ebben a munkakörben. A belügyisek egyre gyakrabban zaklatják, rágalmazzák, hamis nyilatkozatokra kényszerítenek ellene diákokat. A fő bűne az volt, hogy külföldi kutatókat is kiszolgált, tanácsokkal látott el és az érdeklődő diákokat segítette, útbaigazította.

Galéria

A titkos szolgálat ügynökei elérik céljukat. 1977 szeptemberétől menesztik állásából, és kinevezik Torockószentgyörgyre általános iskolai tanárnak. Nem érezte jól magát itt. Kutatói törekvéseit értetlenség fogadta. Szülőfalujában, Vargyason megüresedik a történelem katedra és kérésére kinevezik tanárnak. Történetesen én voltam az iskola akkori igazgatója és örömmel fogadtam. Nem volt kényelmetlen a rossz „káderlappal” érkező kolléga jelenléte, nem féltünk, hogy egyfajta negatív „reflektorfénybe” kerül közösségünk. Habár itt is megfigyelés alatt volt, sikerült nyugodt körülményeket biztosítani munkájához.

1980 tavaszán tervezgettük együtt, hogy ősztől Székelyudvarhelyre kerülünk. Számára a múzeum könyvtárosi állása volt „elintézve” lakáskiutalással együtt, Ubornyi Mihály polgármesternek és Zepeczáner Jenő múzeumvezetőnek köszönhetően. Halálát megelőző héten Székelykeresztúr (középiskolai tanulmányinak színhelye), Székelyudvarhely és a Homoród mente volt úti célja.
Mennyivel gazdagabb lenne történetírásunk, ha 49 évesen nem ragadja el tőlünk a halál. A rendszerváltást követően az elraktározott tudást könyvek formájában helyezte volna el a magyarság asztalára.

Biztos vagyok benne, hogy falusfelei dr. Borbáth Károly emlékét megőrzik, hiszen, hogy az iskola az ő nevét viseli, szülőházán emléktábla és sírjánál hatalmas kopjafa előlegezik ezt.

Szécsi Antal

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
2025. november 06., csütörtök

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben

Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben
2025. november 06., csütörtök

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése

Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Analóg november – új mozgalom, amely honorálja a novemberi képernyőmentes időt

Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.

Analóg november – új mozgalom, amely honorálja a novemberi képernyőmentes időt
2025. november 03., hétfő

Magyar Nobel-díjasokról szóló ismeretterjesztő est Sepsiszentgyörgyön

A magyar tudomány napja alkalmából előadáson ismertetik meg a magyar Nobel-díjas tudósok életét és munkásságát november 5-én, szerdán, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Magyar Nobel-díjasokról szóló ismeretterjesztő est Sepsiszentgyörgyön
2025. november 02., vasárnap

Kóbor kutya támadt nőre, gyerekre és idős férfira Sepsiszentgyörgy főterén

Kóbor kutya harapott meg több embert is szombaton az egyik sepsiszentgyörgyi kávézó teraszán. Az illetékes intézmények mindenszentek miatt nem tudtak közbelépni, ezért a kávézó alkalmazottai próbálták az ebet távol tartani a vendégektől.

Kóbor kutya támadt nőre, gyerekre és idős férfira Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés