Brahms és a macskák: mentálisan provokálják a közönséget

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

„Bekattanós” történet, amelyben Székelyudvarhely aktuális társadalmi problémáit feszegetik, mindebbe bevonva a közönséget és a színházi alkalmazottakat – Hatházi András ismét kortárs drámát rendez a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban.

Veres Réka

2016. március 01., 18:552016. március 01., 18:55

Lehetősége lesz a közönségnek betekinteni a színházi életbe, és egyben értelmezni is azt – mondta el a Tomcsa Sándor Színház Brahms és a macskák című új előadásáról a keddi sajtótájékoztatón Nagy Pál. A színházigazgató szerint Hatházi András rendező-színésznek érdekes meglátásai vannak, teljesen más szemszögből közelíti meg a színházat. Az elmúlt tizenöt évben az intézménynek nem volt lehetősége hasonlóra – véli Nagy.

„Színházi útkeresésünk során sok mindent kipróbáltunk, de ennyire lényegre tapintó helyzetkeresést és -értékelést még nem láttam” – jegyezte meg Csurulya Csongor művészeti vezető. Szerinte a darab a színházi alkotás folyamatát mutatja be a nézőknek, amely egyfajta vajúdás a rendező, színész és dramaturg számára egyaránt.

„Nem volt kérdés, hogy most mindenkivel szeretnék dolgozni” – jegyezte meg Hatházi András rendező-színész a próbafolyamatról és arról, hogy milyen volt három év után újból az udvarhelyi társulattal dolgozni. Mint mondta, eredetileg Molnár Ferenc Liliom című darabját javasolta, ám mivel az udvarhelyi társulat viszonylag kicsi, ezért Garaczi László írását választotta. Csurulya elmondta, a darabban mindenki szerepel, aki él és mozog a színházban, ám a szereposztás csak a helyszínen derül ki. A rendező szerint interaktív lesz a nyilvános próbaként előadott darab, ám ebben partner kell legyen a közönség is. Hozzátette, az előadás alatt nem rántják ki a székből a nézőket, csak provokálják őket. „Amikor elmegyek a színházba, én is szeretek néző lenni, nem akarok senkit arra kényszeríteni, hogy kilépjen ebből a szerepéből. Maradjon néző, de másfajta legyen, ne az, aki a sötétben hátradől és kényelmesen elbújik” – magyarázta.

A darab színrevitelének előkészítésén Deák Katalin udvarhelyi származású dramaturg dolgozott együtt a rendezővel. Már augusztusban elkezdték átírni udvarhelyi szituációkra a szöveget. Új helyzeteket kerestek, folyamatosan átírták, a társulatra szabták a szöveget. Hatházi szerint a folyamatban a társulat tagjai is partnerek voltak.

Bemutató csütörtökön

Toepler Zoltán és Garaczi László Brahms és a macskák című drámáját csütörtökön este hét órától mutatják be a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A rendező azt javasolja, hogy a nézők korábban, háromnegyed hétre érkezzenek. A bemutatóra a Tomcsa Sándor-bérlet érvényes, majd másnap, pénteken este hét órától a Nyirő József-bérletesek tekinthetik meg az előadást. A fennmaradó helyek függvényében szabadjegyek is válthatók a helyszínen vagy a 0266-212131-es telefonszámon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

2025. július 06., vasárnap

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
2025. július 06., vasárnap

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand

Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand
2025. július 05., szombat

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon

A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.

Motoros baleset a Kalonda-tetőn
Motoros baleset a Kalonda-tetőn
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

2025. július 03., csütörtök

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást

A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.

Kritikus szakaszhoz értek a parajdi sóbányánál – a vezetékrendszer kanyarulata jelenti a kihívást
2025. július 02., szerda

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték

A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.

Öt juhot ölt meg a medve Ivóban, mielőtt kilőtték
2025. július 02., szerda

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek

Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.

Félmillió forintos segély a parajdi bánya dolgozóinak és azoknak, akiket kiköltöztettek