Bogáncs Ábel, a név kötelez

Ferenczes István tárcakötetéből olvasott fel

Kertes házhoz valamilyen háziállat is jár. Az író feleségével úgy döntött, hogy kutyát tart: egy kis koromfekete pulit választottak házőrzőnek. A magyar nyelv és irodalom tanárnő rögtön a Bogáncs nevet adta neki. Igen ám, csakhogy kutyakölyök törzskönyvében már szerepelt az Ábel név. Az ilyen név kötelez, nem érezte ezt másként Ferenczes István sem, tollat ragadott, és a költőkhöz illőbb, inkább tömörebb nyelvezetet használva, tárcák formájában jegyezte le a valóságot és persze a fikciót is.

„A kutya, különösképp a puli, már-már nem is állat, hanem egy olyan lelkes lény, amely teljesen megváltoztatta az életünket. Úgy érzem, hogy azt a szeretetet, melyet életem során elpazaroltam barátokra, szeretőkre, rokonokra és ismerősökre, egy kutyától kaptam vissza kamatostól. Továbbá a Bogáncs Ábel név is olyan magas labda volt, hogy mindenképp ösztönözött, hogy történetet rendeljek hozzá. Költő lévén nem volt ülepem a terjedelmesebb és komolyabb prózához, ezért inkább a tárca műfajához folyamodtam. Egy könnyebben emészthető lektűr, egy tárcaregény keletkezett, amelyet különösképp a két ünnep közti időszakra ajánlok olvasmányként” – emelte ki a könyvvel kapcsolatban a szerző.

A humoros történeteket Para István karikatúrái teszik élőbbé, hogy mennyi belőle a valóság és fikció, azt az olvasók is könnyen kideríthetik, Ferenczes István ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy a névadás megállja a helyét, a többi részbe bőven beleszól a fantázia is. Ábelt ugyanis „kötelező felvinni a Hargitára”, de ezenkívül testvérvárosi kapcsolatok keretében a Magyar Alföldre is leutazik egy medvebocs társaságában.

Érdekes a történet, hisz akárcsak Fekete István Bogáncs című állatregényének a főszereplője, a Ferenczes István tárcakötet főhőse is emberként gondolkozik. A kutya perspektívája meg hasonlít a gyermek őszinteségéhez, nem könnyű megtéveszteni Bogáncs Ábel kritikai érzékét, sokat segít a gazdinak mindent elmesélni, mint például a 2004. december 5.-i népszavazás keserűségét, melyből idézünk egy részletet.

„Alig érkezett meg a Kilenclikú Híd közepére az a monoklis palotapincsi (valószínűleg Gyurcsány – a szerk.), elkezdett rikácsolni, magas, nem is tudom, milyen hangon, amely nem is a torkából szakadt, inkább az orrából, valahonnan az agyából locsogott, emígyen: Nem és nem! És újból azt mondom: Nem! Egyszer volt csak Budán kutyavásár. Több nem lesz, csak amikor mi akarjuk. Bajtársak, baj van, mégpedig nem is kicsi. Jönnek, jönnek, jönnek! Jönnek a hegyekből a kalibakutyák, a csobánkutyák, a hun ebek, hun nem-ebek, az úzok, a kalotabodrik, meg mindenféle korcsitúrák, hozzák magukkal a többmilliós mioritikus kuvaszokat, s akkor vége lesz. Nem hogy kevesebb marad nekünk a koncból, de semmit, semmit, de semmit sem hagynak nekünk! Mind elorozzák tőlünk, amit véres verejtékkel szereztünk.”

Sajátos lény az ember legjobb barátja, Bogáncs Ábel megváltoztatta a költőt. A tárcakötet utolsó fejezetében viszontagságos menekülés után a puli hazakerül, de a történet nem ért véget, amint a bemutatón kiderült, a kutya jellemvonásai versírásra ösztönözték Ferenczes Istvánt.