Átlényegült művészeti irányzatok

Csillag István

A galéria indulása a TAG-hoz fűződik, hiszen a művészcsoport bukaresti kiállítását követően kereste fel az alkotókat Pál Gábor, hogy felkérje őket, tanácsadóként segítsék annak alapítását és működtetését. Amint kifejtették, a tárlat jellegzetessége, hogy általában mindenki kompakt anyagot hozott. Mivel amúgy is sokszínű a csapat, és ez eleve gazdagítja a kiállítást, a jobb áttekinthetőség kedvéért ilyenkor érdemesebb, ha mindenik alkotó egy-egy oldalát mutatja meg. Erősen érzékelhető, hogy a kiállítók mindenike leginkább milyen irányzatnak a híve, de a szürrealizmus, expresszionizmus, impresszionizmus stb. a különböző egyéniségeken átszűrve, sajátos alkotásokat eredményez.

Az áttekinthetőség érdekében, ezúttal nem tüntettük fel, hogy a tárlatvezetők közül melyik jellemzést ki mondta, az alkotók esetében pedig az ábécé sorrendet alkalmaztuk.

Bartis Elemér Márton (1970) grafikus linómetszeteket hozott a tárlatra. Munkáin látszik, hogy biciklik tervezésével is foglalkozik, hisz a mechanikus és organikus szervezetek közti lehetséges összefüggéseket firtatja, szellemes címekkel hangsúlyozva – mint például Kilóg a lóláb – a játékosságot.

Bíró Zsuzsanna (1982) a csoport legfiatalabb alkotójának számít, ezúttal nem a figuratív, hanem inkább az elvontabb munkáival jelentkezett. Nála is az absztrakt geometriai konstrukciók mögött érezhető a tréfa, a humor.

Csillag S. R. Imola (1976) batikfestményei főleg az organikus formákból indulnak ki, kedveli a természetes színeket is. Absztrahált, leredukált kompozíciókat láthat az érdeklődő, melyen erősen érződik – a technika folytán is – a dekoratív jelleg.

Csillag István (1976) kétféle típusú munkáit hozta el. Az egyiknél ugyanaz a kiindulópont, mint az Imola munkáinál, csakhogy a növényzet, a táj elvontabb formái segítségével létrehozott alkotások mondanivalóját itt nem a színek, hanem az írott szöveg tolmácsolja. Ezek a panteizmus által átitatott sorok arra ösztönzik az embert, hogy az élet és a természet csodáira reflektáljon. Az alkotó másik típusú munkáit most tárja először közszemlére. Körülbelül egy éve foglalkoztatja ez az absztraktabb  téma, ahol hangsúlyosabb szerepet kap a több anyag felhasználása. A gondolatok ezúttal az anyag textúrája és persze a különböző felületek közti párbeszéd révén közvetítődnek. Érezhető a dekoratív jelleg is, mivel ha az alkotó nem próbálja a térhatást érzékeltetni, summásabb üzeneteket képes átadni.

Fazakas Barna (1976) az egyetlen az alkotók közül, aki jelenleg nem itthon, hanem Belgiumban próbál boldogulni. Ahogy megtudtuk, kizárólag az alkotásokból tartja el magát. Munkái finoman ötvözik a festészetet és a grafikát. Habár a grafika dominál, a színek is nagyon fontos szerepet kapnak a mitológiai témák tolmácsolásánál. A torzítások révén érezhető egyfajta szürreális hatás.

Fazakas János László (1976) szintén több úton is elindult és kísérletezik, a tárlatra hozott munkáit leginkább az art brut körébe lehetne sorolni. Erősen expresszív alkotásain a színek, a faktúrák kapják a főszerepet. Kollázsai, vegyes technikájú alkotásai az élet drámaiságát, groteszkségét, illetve esendőségünket, mulandóságunkat hangsúlyozzák. A formák és színek túlzásával, torzításával, valamint a felületi játékokkal éri el leginkább a kívánt hatást.

Kovács Imre (1975) festészete szintén egy sajátos világot képvisel, egyszerű formákkal, redukált színvilággal, inkább a kontrasztok révén közvetíti mondanivalóját. A kiállítók közül talán rá a legjellemzőbb a figurativitás, de nála is ez egyszerű és letisztult formában jelentkezik. Elvontabb képein – amelyeken érezhető, hogy a képzőművész az utóbbi időben nemezeléssel foglalkozik – népi motívumokat láthatunk, de átdolgozza ezeket a saját lényén, és egyéni mondanivalót fogalmaz meg, új szimbólumokat hozva létre.

Szentes Zágon (1976) kiállított munkáit a játékossággal lehet a leginkább jellemezni, humoros nyelvjátékok (CETelin) adják az indítékot. Színei is rendkívül merészek, nagyon erős viszonyok uralkodnak a képein. Egy illusztratív, eklektikus hatást tükröznek munkái, amelyeken különleges, abszurd, az animációs filmek világára emlékeztető, furcsa alakzatok, szellemes lények és tárgyak jelennek meg.

Vorzsák Gyula (fotó), szül. 1975-ben, az, aki a kiállítók közül leginkább a festészet nyelvén tolmácsolja mondanivalóját. Gyakran visszatér valóságban látott képzetekhez, tájképekhez, de úgy tartja, hogy a jelenségek inkább csak emlékként léteznek. Munkáin főként a festőiség dominál, a színek dinamikája, viszonya határoz meg mindent, vagyis az impresszionizmus vonalát ő követi a leginkább.