
Fotó: Bartos Lóránt
Kézdivásárhelyen immár ötödik alkalommal került sor az Adj, király, katonát! elnevezésű országos vetélkedőre, amely nem a mindenki gyerekkorából ismert szabályokra épülő játék, hanem szellemi képességet igénylő verseny.
2011. február 10., 11:272011. február 10., 11:27
2011. február 10., 12:012011. február 10., 12:01
A Nagy Mózes Elméleti Líceum díszterme adott otthont szerda este a közel hatvan tanuló részvételével megrendezett versenynek, melyre minden évben nagy lelkesedéssel jelentkeznek a IV–VIII. osztályos tanulók. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által kezdeményezett vetélkedő Erdély 38 településén zajlott a héten, Kézdivásárhelyen az említett oktatási intézmény diákszövetsége, valamint a Zöld Nap Egyesület szervezte meg. A háromfős csapatok már csütörtök előtt készültek a megmérettetésre, ugyanis egy korábban megkapott, különböző mesékből összeállított szöveggyűjteményt kellett elolvasniuk, melyből a verseny próbái tevődtek fel.
Az öt fordulóból álló megmérettetés legalapvetőbb céljai a tanulók rávezetése a család fontosságára, a gyermek szerepének hangsúlyozása, de nem elhanyagolandó megemlíteni a szövegértés fontosságát, a logikus gondolkodás és kreativitás fejlesztését sem. A versenyt háromtagú független zsűri bírálta el. A legügyesebbek részt vesznek az áprilisban Sepsiszentgyörgyön megrendezett országos vetélkedőn.
Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.
Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.
Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.
Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.
Jelen vannak az iskoláknál, rendezvényeken, és figyelnek a rongálókra, kéregetőkre, utcai árusokra. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök mindezt létszámhiány mellett végzik, így néha csak ott tudnak beavatkozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
szóljon hozzá!