
Fotó: Antalfi József
Az idei évad utolsó előtti produkcióját, a Nórát szerdán és csütörtökön tekinthette meg a székelyudvarhelyi közönség a Tomcsa Sándor Színház társulatának előadásában. A szerdai színházi est rendhagyó közönségtalálkozóval zárult, ahol a 19. városi diáknapok versenyzői a színészeket bombázhatták kérdéseikkel.
2011. május 12., 17:292011. május 12., 17:29
2011. május 12., 17:432011. május 12., 17:43
Ibsen talán egyik legnépszerűbb, A babaház címen is ismert drámáját Csurulya Csongor álmodta meg ezúttal különös, három oldalról nyitott stúdiótérbe. Az előadás talán emiatt is sokkal igazabb, mint a nagyszínpadi produkciók – hangsúlyozta ismételten a rendező –, hiszen nincs hely benne hamisságnak.
Nóra, a háromgyerekes anya önfeláldozóan gondoskodik családjáról, férje kis, szófogadó „énekesmadara”. Az események szerencsétlen alakulása folytán ráébred, házassága csupán látszat, az eddig felvállalt, eljátszott szerepek – anya, feleség – pedig gátolják igaz személyisége kibontakozását. Nóra elszánt lépésre vállalkozik: a közvélemény és családja elvárásaival ellenszegülve ott hagyja a „boldog családi fészket”. A darab Ibsen korában, Csurulya kifejezésével élve, „kiütötte a biztosítékot”, de az emancipált nő és családját elhagyó anya esete napjaikban is sűrű fejcsóválgatást okoz. A jog mennyire szolgálja a családot? Az erkölcs felülbírálja-e a jogot? A nő meg tudja-e védeni magát a társadalommal szemben? – az ilyen és hasonló kérdéseket boncolgató Nóra a jövő évad műsorrendjében is szerepelni fog.
A szerdai előadást közönségtalálkozó követte, ahol a városi diáknapok résztvevőinek emlékezőképességét is próbára tették a szervezők. A darabban szereplő színészek, Szűcs-Olcsváry Gellért, P. Fincziski Andrea, Kulcsár-Székely Attila, László Kata, Tóth Árpád, valamint Csurulya vezette kötetlen beszélgetésen tizenegy diák faggatta az előadókat. A későbbi pontozás érdekében az est a diáknapozók és véleményünk szerint a színház ellen „elkövetett merénylettel”, a megtekintett előadás alapján összeállított kérdőív kitöltésével zárult.
Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.
Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.
Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.
Csődbement vállalkozó, pénzhiány és más akadályok is nehezítették a homoródszentmártoni óvoda megépítését, amelyet hosszabbított programmal működő napközi otthonként képzeltek el. Most azonban úgy tűnik, még idén elkészülhet az épület.
Több szülő gondol nehéz szívvel arra az időre, mikor fogyatékkal élő gyermekének az ő hiányában kell majd túlélnie, megküzdenie a hétköznapokkal. Egy közelmúltbeli eset kapcsán próbáltunk megoldási lehetőségek után nézni.
Bár nyár elején gőzerővel kezdődött el a homoródfürdői Hatos villa energetikai felújítása, jelenleg nem látni munkásokat a helyszínen. Hargita Megye Tanácsának elnökét kérdeztük, hogy milyen problémákba ütköztek a kivitelezés során.
Nyergesvontatóval ütközött egy személygépkocsi kedden este a Kalonda-tetőn, a balesetben a személyautó sofőrje megsérült. A forgalom jelenleg is – immár közel két órája – áll a 13A jelzésű országúton.
Első alkalommal rendeznek cigány tánccsoport-találkozót és Kóré Géza emléknapot november 9-én Székelyszenterzsébeten, ahol a roma kultúra és hagyományőrzés kerül középpontba.
Bár számos nehézség hátráltatta a beruházást, hamarosan óvodává, majd napköziotthonná alakul át a régi kányádi községháza. A polgármester azt szeretné, ha már a következő félévben az új helyszínre költözhetnének a gyerekek.
szóljon hozzá!