A legelső magyar vers, de a legelső művészeti alkotásaink is a Mária-tisztelet jegyében születtek, annak ellenére, hogy alig több mint ezer éve csatlakoztunk az európai keresztény kultúrkörhöz. A Mária-tisztelet jegyében született az a Boldogasszony című vándortárlat is, amely egy ideig most a marosvásárhelyi Bernády Ház falait díszíti.
2011. április 04., 15:462011. április 04., 15:46
Marosvásárhely immár a hetedik erdélyi helyszín, ahol megtekinthető a Boldogasszony című kiállítás, amely a Forrás Galéria 26 kortárs művészének – festő, szobrász, grafikus – alkotásait vonultatja fel. A galéria terve, hogy a kiállítást a Kárpát-medence hét országának húsz helyszínére viszik el két év alatt. Marosvásárhely után Kolozsvár lesz Erdélyben az utolsó állomás. A Boldogasszony tárlatnak a következőkben Kárpátalja, a Felvidék, az Őrvidék, a Muravidék, a Délvidék lesznek a helyszínei és 2012 áprilisában a Vajdaságban, Szabadkán ér véget a kiállítássorozat.
A marosvásárhelyi megnyitón Oláh Dénes főesperes beszélt a kiállítás tematikájáról. Elmondta, a keleti és a nyugati egyház hitéletében fontos szerepet tölt be Szűz Mária és a Mária-tisztelet. „Az Újszövetségi Szentírás kulcsszereplője Szűz Mária, a mi üdvösségi történetünk Mária igenjével kezdődik. De amiként Mária Jézus földre jövetelénél bábáskodott, ugyanúgy az egyház létrejötténél is bábáskodik” – magyarázta a főesperes.
A magyar nép Mária-tisztelete a kereszténység felvételekor kezdődik, 1031-ben már ünnepelte a mi népünk a Nagyasszonyt, vagy Boldogasszonyt, akinek effajta megnevezését Szent Gellérttől tanulta népünk, aki szerint ki sem kell mondani a Szűzanya nevét. De legelső nyelvemlékeink is a Mária-tiszteletről árulkodnak: a Halotti beszéd, a gyulafehérvári sorokban is feltűnik Jézus Krisztus anyja, de még a költészetünk is egy Mária-verssel kezdődött, a legrégebbi versünk ugyanis az Ómagyar Mária siralom.
A Magyarok nagyasszonyának is hívják. 1980-ban II. János Pál pápa új magyar kápolnát szentelt fel a magyarok nagyasszonya tiszteletére, ami szintén kiemelkedő esemény ezen a téren. Emellett Mária védőszent jellege megnyilvánult a pénzérmék motívumaiban, alakja felfedezhető a karddíszítéseken, de a Mária-tiszteletről tanúskodnak a búcsúhelyek, a Mária-szobrok és kegyhelyek is. A Boldogasszony alakja még a postabélyegeken is felfedezhető – tudtuk meg Oláh Dénes főesperestől.
A kiállításon megtekinthető alkotások azonban leginkább kortárs munkák, 26 szerző 26 munkája, köztük festmények, szobrok és grafikák is. Néhány szerző pedig nem ismeretlen a marosvásárhelyi közönség előtt, hiszen már a Bernády Ház is adott otthont kiállításaiknak.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!