A marosvásárhelyi vár fotógalériájában rendhagyó tárlatot nézhetnek meg a fotográfia iránt érdeklődők. A 60 év kedvencei című tárlat Draskóy György nevéhez fűződik. A kanadai Vancouverben élő 81 éves fotós első egyéni tárlatára szép számmal érkeztek érdeklődők, barátok, hisz Gyuri bácsi már többször járt az országban életmód táborokban.
2011. július 15., 10:172011. július 15., 10:17
A reiki mester fotói Marosvásárhelyen. Tekintse meg fotógalériánkat!
„Tavaly a hargitafürdői életmódtáborban egy résztvevő elvette fényképezőgépemet és elnézegette az általam készített fotókat, aztán megkérdezte, hogy szeretnék-e kiállítást rendezni Marosvásárhelyen” – mesélte Gyuri bácsi az első egyéni tárlat előzményeit. Elmondása szerint tisztában van vele, hogy képei nem tökéletesek, hanem ahogy a tárlat címe is mondja, kedvencek. Valamilyen emlék fűzi a szerzőt minden kiválasztott képéhez, és ezek nem csak képek, hanem időszeletek. Nyugalom, csend és béke köszön vissza minden fotóról, összegezte Kucsera Jenő, a tárlat megnyitója. Gyuri bácsi viccesen azt is megjegyezte, hogy azért első egyéni tárlata, mert lusta volt, és drága egy kiállítás. Fiatal korában pedig soha nem lett volna annyi pénze, hogy összehozzon egy ilyen méretű bemutatót.
Az igazi magyarok itt vannak
Az ’56-os forradalom után Draskóy György menekültként érkezett Kanadába, Vancouverbe. A Brit Kolumbiai Egyetemen belül, a Soproni Erdőmérnöki Főiskola elmenekült diákjaiból és tanáraiból megalakult erdészeti fakultásra jelentkezett, és ott szerzett diplomát. Képeiről gyakran visszaköszön a természet, kaktuszok, pipacsok, erdei virágok gyakran válnak főszereplővé nála. Gyuri bácsi körbejárta a világot, sok helyen megfordult és sok emberrel találkozott, mégis Marosvásárhelyen állította ki képeit. Megkérdeztük, hogy mi köti Erdélyhez, erre nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt, hogy az igazi magyarok itt vannak Erdélyben.
A kiállítást augusztus 4-éig nézhetik meg az érdeklődők a marosvásárhelyi vár fotógalériájában.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!