20/20 – színdarab a fekete márciusról

Öt magyar és öt román színész saját nyelvén, vagy a másik nyelvét bevallottan ügyetlenül beszélve játssza el a darabot – ez az igazi különlegessége a 20/20 című előadásnak, amit az októberi bemutató után kedden ismét műsorra tűz a Yorick Stúdió.

Szász Cs. Emese

2009. november 23., 16:292009. november 23., 16:29

2009. november 23., 23:242009. november 23., 23:24

Galéria
A bukaresti rendező, Gianina Cărbunariu a Stop the Tempo kapcsán kerólt kapcsolatba a marosvásárhelyi Yorick Stúdióval, ugyanis az ő darabját játszották el a Yorick színészei. Sebestyén Aba aztán meghívta rendezni is Gianinat, de ő azt mondta nem akar akármilyen darabot rendezni itt, olyant akar csinálni, ami igazán érdekli a marosvásárhelyieket. Itt jött képbe a fekete március, ugyanis az 1990 március 19-20-ai román-magyar összecsapásokat máig nem dolgozták fel.

Közös produkció


A marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum közös produkciója a 20/20 című előadás. A cím is utal rá, hogy az egykori 1990 március 20-ai eseményeket dolgozza fel 20 év távlatából. Gianina Cărbunariu rendezésében egy olyan darab született, amelyben öt magyar és öt román színész saját nyelvén, vagy a másik nyelvét bevallottan ügyetlenül beszélve szólal meg. A 20/20 a román-magyar társadalmi együttélést, a kétnyelvűséget és az ezekből adódó emberi helyzeteket és konfliktusokat, konkrétan az 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlott etnikai zavargásokat tematizálja a színház eszközeivel.

A várost kérték fel társszerzőnek

A kommunista diktatúra és a ’89-es forradalom az elmúlt években számos romániai írót, rendezőt és filmest megihletett, az 1990 utáni társadalmi és politikai valóság viszont érintetlen maradt. Elővehető színdarab híján a Yorick csapata mintegy a várost kérte fel társszerzőnek. „Több mint ötven interjút készítettünk olyan emberekkel, akik részt vettek az eseményekben, vagy azok hatását közvetve megélték. Ez alapján írta meg a darabot a rendezőnő” – fogalmaz a Yorick Stúdió vezetője, Sebestyén Aba.
A cím – 20/20 – ugyanakkor a szemészetben az egységes látásélességet, a tiszta látást is jelenti. A Yorick előadása látni és láttatni akarja a felvetett témát. A plakát is pontosan ezért egy szemészetben ismert látásvizsgáló eszközhöz, az optotiphez hasonlít.
Az előadást nem játsszák gyakran, ugyanis a bukaresti színészek nem tudnak folyton Marosvásárhelyen lenni, november 24-én 17 illetve 20 órakor kezdődik az előadás, a darabot pedig beszélgetés követi. November 27-én a budapesti Kortárs Drámafesztiválon is előadják a darabot.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
2025. július 03., csütörtök

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet

Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
2025. július 02., szerda

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért

Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért
2025. július 01., kedd

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát

Meglepetés fogadta a Maros megyei hegyimentőket a Tiha-nyeregben: mire kiérkeztek, hogy kicseréljék a menedékház betört ablakát, valaki már elvégezte helyettük a munkát.

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát
2025. július 01., kedd

Oxigénterápia és tűzvédelem – biztonságosabb körülmények a betegeknek

Biztonságosabbak a körülmények a Maros megyei kórházban, miután uniós pénzalapokból jelentős beruházásokat eszközöltek, különösen az oxigénterápia biztosításában és a tűzvédelem terén – mondta Ovidiu Gîrbovan igazgató kedden.

Oxigénterápia és tűzvédelem – biztonságosabb körülmények a betegeknek