Zenével ünnepel a Role

Valami felejthetetlen fog történni! – ígérik a csíkszeredai Role zenekar tagjai. Szombat este a Mikó-vár hátsó udvarán a zenekar 25 éves fennállása alkalmából közel háromórás jubileumi megakoncertet ad, melyen több mint száz fellépő ünnepel együtt velük. A koncert zenei része mellett a vizuális élmény is garantált.

Péter Beáta

2012. július 19., 18:352012. július 19., 18:35

2012. július 22., 11:102012. július 22., 11:10


Ingyenes születésnapi koncerttel ünnepel a csíkszeredai Role zenekar július 21-én. A megakoncert meghívottjai között van Varga Miklós, az „örök István király”, Horváth Kornél világhírű perkúcióművész, Cserei Csaba dobos, de színesítik a koncertet a fellépő vonósok és fúvósok, a felnőtt- és gyerekkórus, néptáncosok, jazzbalettesek, barát zenekarok, valamint számos volt Role-tag is.

„A háttértechnika is fantasztikusnak ígérkezik, mindenki a maximumot akarja kihozni, és mindenkinek nagy kihívás. Bár a készülődés során folyamatosan változott minden, mind a fellépők, mind a program, végül gondviselésszerűen minden jól alakult” – véli Nagy Tivadar, a zenekar vezetője, aki még elmondta, hogy a közös próbák során igazi csapattá váltak az alkotók.  

A rendezvény délután hat órától kezdődik a Mikó-vár hátsó udvarán, ahová a vár mellett jobbról lehet hátrajutni. Hat órától tehát a Csíki Anyák Egyesülete gyerekfoglalkozásokat tart a legkisebbeknek, a felnőtteket bor- és sörsátrak várják. Este nyolc órától a Role dalfeldolgozás pályázatának egyik nyertes zenekarától, a Storm Bridge-től lehet hallani néhány Role-dal feldolgozását. Fél kilenctől barát zenekarok lépnek fel, többek között a Lighthouse, valamint a régi tagokból összeverbuválódott zenészek. 21.30-tól pedig kezdetét veszi a megakoncert. A rendezvényre a belépés díjtalan, a tervek szerint portálunkon élőben követhetik a koncertek azok, akik valamilyen okból kifolyólag mégsem tudnak a koncert helyszínén együtt ünnepelni a zenekarral.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
Hirdetés