Bár az első 10 közé várták, a Magyarországot képviselő Wolf Kati a 22. helyen végzett a What About My Dreams című dalával. Az Eurovíziós Dalversenyt Azerbajdzsán nyerte, Románia képviselője, a Hotel FM a 17. helyen végzett.
2011. május 15., 11:072011. május 15., 11:07
2011. május 17., 11:472011. május 17., 11:47
Wolf Kati az Euróvízió színpadán
Az Eurovíziós Dalverseny idei, Düsseldorfban rendezett vetélkedésén 43 ország lakói döntöttek arról, hogy kik a legjobb énekesek és melyek a legjobb dalok a fesztiválon. A versenyen ugyanis 43 ország vett rész, közülük – a két elődöntő után – 25 ország versenyzői vehettek részt a döntőben, amelyet becslések szerint csaknem 60 európai és tengerentúli országból több mint 120 millió televíziónéző követett figyelemmel. A helyezéseket az európai nézők szavazatai alapján állították össze, úgy hogy az egyes országok lakói saját versenyzőjükre nem szavazhattak. A beérkezett sms-ek és hívások alapján osztottak pontokat (1-től 12-ig, kivéve 9, 11) országonként az első tíz helyezettnek.
Azerbajdzsán 219 ponttal nyert, a második helyezett a korábban utolsónak gondolt Olaszország lett 189 ponttal, a harmadik pedig Svédország 185 ponttal. Wolf Kati 53 pontot szerzett, egyetlen országtól kapott 12 pontot, Finnországtól. Romániától 7 pontot kapott, amely leginkább az erdélyi magyar szavazóknak köszönhető. Magyar versenyző utoljára 2007-ben szerepelt a fesztivál döntőjében. Rúzsa Magdi akkor a 9. helyen végzett.
A romániai versenyző a 2005 óta létező Hotel FM volt, ők már többször is indultak az országos selejtezőn, idén a zsűri döntése alapján képviselhették Romániát Düsseldorfban. A Change című daluk arról szól, hogy egy mosoly mindent képes megváltoztatni.
Az Euroviziós Dalverseny 53 éves történelme alatt több mint 1200 dal hangzott el, a szombat esti döntőben 25-öt hallhattunk.
A nyertes dal
Mivel idén Azerbajdzsán nyerte a fesztivált, jövőre a fővárosában, Bakuban szervezik az Eurovíziós Dalversenyt. Bakuban még sosem volt Eurovízió.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.
Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.
Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.
szóljon hozzá!