Mozgalmas hétvégéje volt a székelyudvarhelyi vörös darabontoknak ugyanis, pénteken Kézdivásárhelyen vonultak fel és mutatkoztak be az őszi sokadalmban, este pedig Barcarozsnyón voltak a Rózsa Nevében – Történelmi és Akadémiai Hadtörténeti Fesztiválon.
2011. augusztus 29., 13:322011. augusztus 29., 13:32
2011. augusztus 30., 13:182011. augusztus 30., 13:18
A székelyudvarhelyi Vörös Darabont Hagyományőrző csoport Háromszékre is ellátogatott a hétvégén. János Zsigmond erdélyi fejedelem két várat épített Székelyföldön, ahonnan jobban lehetett ellenőrizni a térséget: az egyik ilyen vár Székelyudvarhelyen épült fel, Udvarhelyszék és Marosszék térségét felügyelve. A másik vár a háromszéki Cófala határában található 550 m Várhegyen állt. A helyi hagyomány szerint azonban nemcsak a vár köveit hordatták fel ide, hanem magát a hegyét is úgy építették, mert a terület eredetileg sík vidék volt. A vár mindössze négy évtizedig állt, 1599-ben a háromszéki székely felkelők földig rombolták és többé már nem építették újjá.
A várak körül kiemelték az egykori gyalogosok közül a katonáskodásra alkalmas tehetősebb, tapasztaltabb személyeket, s megszervezték a belőlük a puskások csapatát, akiket ruházatuk színe után vörös darabontoknak neveztek. Fazakas Szabolcs elmondta, a székelyudvarhelyi Vörös Darabont hagyományőrző csoport 2011 májusában alakult meg, tagjai székelyudvarhelyi középiskolás diákok. Jelentkezésüket követően felkészítőn vettek részt, amely a város és a székelyek történetéről, valamint a katonáskodásról szólt.
A kézdivásárhelyi felvonulást követően a darabontok Barcarozsnyóra mentek, ahol a 6dorobanti egyesület csapatai mellett, egyetlen magyar, azaz székely csapat voltak a hadtörténeti fesztiválon. A helyet parasztvárként is emlegetik, mivel a Várhegy alatti lakosság az oltalmazó falakon belül kialakított lakóházakat, templomot és a nagyszámú állatseregnek egy „baromudvart”.
Az erdélyi szászok vészterhes időszakának számított Báthory Gábor fejedelemsége, aki valóságos irtóháborút folytatott a zsarnoki uralma ellen fellázadt közösséggel. 1612-ben csapatai többek között megostromolták Barcarozsnyó parasztvárát is, amit végül a vízhiány miatt kénytelenek voltak feladni a behúzódott polgárok. A barcarozsnyói hadtörténeti fesztiválon rengeteg turista volt kíváncsi a kiállított fegyverekre a Napóleon kori és első világháborús öltözetekbe bújt hagyományőrző csoportok felvonulását is végigtapsolták az érdeklődők.
Az udvarhelyi küldöttség Nicolae Pepene történész, a fesztivál szervezőjének meghívására vett részt a rendezvényen, az egyetlen magyar, azaz székely csapatként. A szeptember 3-ai udvarhelyi díszőrségváltás után a következő állomás jövő hónap 10-én a Gyergyószárhegy melletti Tatárdomb lesz, ahova a Vakációbúcsúztatóra hívta meg a csapatot Böjte Csaba atya.
Biztatóan közel van már a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház által magyar állami támogatással épülő bölcsőde átadása: a helyi tanács várhatóan csütörtöki ülésén jóváhagyja, hogy a létesítményt működtetés céljából átvegye a város.
A 2025-ös pusztító árvizek után, amelyek közel kétszáz házat rongáltak meg Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken, a hatóságok ismét a kötelező lakásbiztosítás fontosságára figyelmeztetnek. Kovászna megyében a lakások alig több mint egyötöde biztosított.
Nyilvános árverést szervez a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a tulajdonában lévő, nem működőképes, megrongálódott vagy használatból kivont járművek értékesítésére.
Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.
Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.
Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.
Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.
Jelen vannak az iskoláknál, rendezvényeken, és figyelnek a rongálókra, kéregetőkre, utcai árusokra. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök mindezt létszámhiány mellett végzik, így néha csak ott tudnak beavatkozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
szóljon hozzá!