Fotó: Thomas Campean
Nemcsak hiánypótló, hanem hasznos időtöltést ajánló az a 3D-s mozi, amely a Szentimre utcában nyílt újra közel két hónapja. Tulajdonosa szerint meg kell teremteni az igényt, majd vissza kell hozni a mozizás fogalmát és varázsát Székelyudvarhelyre.
2013. július 25., 19:122013. július 25., 19:12
2013. július 25., 19:202013. július 25., 19:20
Június elsején nyílt meg Székelyudvarhely központjában a 3D-s mozi, amely hetente más-más filmeket és rajzfilmeket kínál kicsiknek és nagyoknak. Legközelebb Csíkszeredában és Marosvásárhelyen van hasonló mozi – tudtuk meg Kis-Német Elizától, a tulajdonostól. Elmondta, a kétezres évek elején zárt be a Stúdió Mozi Udvarhelyen, azóta már-már eltűnt a mozi fogalma a fiatalok szótárából.
„Nemcsak szórakozóhelyként kell felfogni a mozit, hanem például egy olyan helynek, ahol a kisgyermekek is biztonságban és kényelmesen eltölthetik szabadidejüket” – tette hozzá a mozi tulajdonosa. Egyszerre 25 főt tud befogadni a moziterem, ahol a tervek szerint ősztől természet- és tudományos filmeket is fognak majd vetíteni, kimondottan iskolások számára.
„Érdekes módon nyugaton nem szakadt meg a mozizás, ott mind a mai napig idősek és fiatalok is járnak moziba, mert ennek van egy különleges hangulata” – magyarázta. Megtudtuk, hogy a 3D mozi Facebook-oldalán a mozikedvelők szavazhatnak arra, hogy melyik film kerüljön levetítésre a következő héten. Hétfő kivételével hétköznapokon délután 5 és 8 órától vannak vetítések, szombaton és vasárnap délelőtt 11-től pedig gyermekeknek vetítenek rajzfilmeket.
A belépő 10 lejbe kerül, csoportos foglalás esetén azonban kedvezményes áron meg lehet nézni a háromdimenziós akció, animációs és sci-fi filmeket. A programokról és a mozi egyéb szolgáltatásairól bővebben a www.club3d.tk oldalon olvashatnak.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
szóljon hozzá!