Történelmet ír vasárnap este Sepsiszentgyörgy, hiszen a Smokie zenekar zárja a városnapokat, erre a koncetre 35 000 embert várnak. Az együttes tagjai megígérték, legnagyobb slágereiket hozzák el a közönségnek, és Alice sem hiányzik majd.
2011. május 08., 16:472011. május 08., 16:47
2011. május 09., 18:212011. május 09., 18:21
Barátságos hangulatú sajtótájékoztató keretében mutatkozott be a Smokie Sepsiszentgyörgyön, a városnapok legnagyobb fellépői az elmúlt évtizedek sikereiről, dalaik születéséről, koncertjeikről és a ma esti show-ról beszéltek.
Dancs Zsolt, a fesztivál programigazgatója elmondta, őt Smokie-dalokra ringatták kiskorában, hiszen édesapja DJ volt és ezek a slágerek szóltak nap mint nap otthonukban is. Így számára nagy megtiszteltetés és öröm volt megszervezni a koncertet, melyet több hónapos megbeszélés előzött meg.
A zenekar tagjai legújabb lemezükről számoltak be, a 12 dalt tartalmazó CD anyagát 12 nap alatt vették fel, olyan volt az egész, mint egy koncert – mondták. Terry Uttley az együttes énekes-gitárosa elmondta, a vasárnap esti koncerten két új dalt is hallhat majd a közönség, de a műsort inkább a régi nagy Smokie-slágerek teszik ki. A zenekar nevében azt is kifejtette, igazán szerencsések, hiszen három generációs együttesnek számítanak, mert a szülők a gyerekekbe plántálták a zenéjüket, azok meg felnőve a saját gyerekeiknek adták át.
Romániában először 1983-ban léptek fel, Brassóban, azóta már többször visszatértek és teltházas koncertet adtak. Tavaly 116 fellépésük volt 4 kontinensen, zenéjük által pedig szórakoznak és szórakoztatnak – mondták. Valamilyen okból kifolyólag van bennük egy mosolyfaktor, amit nem tudni miért, de nagyon szeret a közönség – vallják.
Legnagyobb slágerüknek a Living Next Door to Alice-t tartják, amit már több ezerszer adtak elő több százezres közönségnek a világ minden pontján. A Székelyhon.ro kérdésére, hogy ki volt Alice, Terry elmondta, bárki lehet, bármelyik lány a túlsó sarokról, hiszen ő egy kitalált, ám mégis létező személy. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy a refrénben elhangzó csúnya szó kiejtésére sosincs szükség a részükről, hiszen azt a közönség skandálja helyettük.
Arra a kérdésre, hogy kivel játszanának szívesen, elmondták: a szimfonikus zenekari kíséretet nagyon kedvelik, hiszen az teljesen új színt ad a fellépésnek. De koncerteztek már nagy sztárokkal közösen, így Agnetával az Abba együttesből, és a heavy metal nagyjaival is. Érdekességeket is meséltek magukról a banda tagjai, hiszen meghívást kaptak Gorbacsov 80. születésnapjára is, hiszen a politikus nagyon kedvelik őket, de sajnos ki kellett hagyniuk a fellépést, ám a meghívót azóta is nagy becsben őrzik. De azt is elmesélték, hogyan lettek Dél-Korea díszpolgárai és játszottak együtt az ország focicsapatával.
Hogy mi az elmúlt negyven év titka, ami még házasságból is sok? A Smokie szerint nincs titok, szerencse van és a zenélés szeretete. A Smokie nem egyénekről szól, itt nem a név, hanem a csapat számít – vallják. Ezt pedig igazolja az elmúlt évek koncertsorozata, lemezek, és az ismertség is. Szombat este ők zárják a Szent György-napokat, fergeteges, bulival, Alice-szel Sallyvel és Carollal.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!