Újra divatba hozza a tévéjátékot a színitanoda?

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Én és a kisöcsém című előadását láthatja szilveszterkor az, aki a Román Televízió bukaresti magyar adásával búcsúztatná az óévet. Ez a színitanoda második produkciója, amelyet televízióban is láthatunk, úgy tűnik ők hozzák ismét divatba a tévéjátékokat.

Szász Cs. Emese

2010. november 23., 16:182010. november 23., 16:18

2010. november 23., 17:432010. november 23., 17:43

1987-ig nagy divatja volt a tévéjátékoknak a Román Televízió magyar adásában is. Jó néhány erdélyi színház produkcióját vették filmre és mutatták be a tévében, így a szatmáriak előadásait ugyanúgy élvezhette a székelyudvarhelyi, mint a dicsőszentmártoni vagy marosvásárhelyi közönség. Azóta azonban hiányzik a televíziós piacról ez a műfaj, amely egy olyan filmezett színház, amelynek a dramaturgiája nem a színházé, hanem a televízióé.

Az objektív mindent felnagyít

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek nem ez az első előadás, amely képernyőre kerül. Molnár Ferenc nagy sikerű Az ördög című darabját is felvették, majd kétszer műsorra is tűzték a bukaresti magyar adásban. Az együttműködés tovább folytatódik, most az Én és a kisöcsém című előadás következik, mindkettő anyagi fedezetét pályázat útján nyerte az egyetem.

A forgatások a hétvégén zajlottak, s hogy minden rendben menjen, Schneider Tibor filmrendező irányította a munkát, aki már évek óta az intézmény vendégtanára. „Természetesen, amikor a kamera fél méterre van a színésztől, nem játszhat úgy, mint a színpadon, amikor az a cél, hogy az utolsó sorban is lássák, hallják az előadást. Az objektív mindent felnagyít, kiemel, éppen ezért nagyon pontosan és visszafogottan kell használni a színészi technikákat” – mondja az egyetem rektora, Gáspárik Attila.

Könnyebben lehet majd „házalni”

„Amúgy ez szakmai gyakorlat is a hallgatóknak, mert a színészi diplomával akár a televíziót is választhatják munkahelyül, és szeretnénk, ha tanulmányaik során a televíziózásba is belekóstolnának” – tette hozzá a rektor, aki szerint, ha ez a televíziós szereplés bekerül majd a végzettek portfólióiba, akkor könnyebben „házalhatnak” majd állásért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek

Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága

Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek
2026. június 11., csütörtök

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen

A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen
2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
Hirdetés