
Fotó: KMT
Hargita megyei és háromszéki tűzoltók versenyeztek a hétvégén Lécfalván, a bemutató során több versenyszámban is teljesítettek az önkéntesek. A lécfalviak örvendtek a versenynek: a nézők közt jócskán volt gyerek is, és a falu saját tűzoltói igen nagy buzdítást kaptak.
2011. szeptember 05., 16:102011. szeptember 05., 16:10
2011. szeptember 05., 17:542011. szeptember 05., 17:54
Megközelítőleg 200 néző csodálta a lécfalvi református templom mögött zajló bemutatót: az önkéntes tűzoltók pedig kerítést ugrottak, tömlőt gördítettek, hason kúsztak, a nehéz felszereléssel kezükben akadályokat ugrottak, és vízsugárral oltották ki a virtuális tüzet. (Ez utóbbi funkcióját egy pillepalack látta el – a valós tűzhöz képest kis célpont, amelynek eltalálása komoly precizitást igényel a tűzoltótól.)
A rendezvényen jelen volt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is, aki elmondta: „az önkéntes tűzoltók azért érdemelnek kiemelt támogatást, mert a katasztrófavédelmi munka mellett komoly közösségépítő tevékenységet is folytatnak. Jövő évben, bármilyen költségvetés is lesz, az önkéntes tűzoltó alakulatokat, illetve a köréjük csoportosuló kezdeményezéseket, mint például a fúvószenekarok, támogatni fogjuk. Egy település életében nagy jelentősége van az olyan eseményeknek, mint amilyen ez a barátságos lécfalvi verseny is.” A házigazdák kitűnő formában voltak, így a barátságos verseny első helyét nyerték el. A második helyezést Uzon kapta, a harmadik helyet pedig a csíkszentmártoni tűzoltók szerezték meg.
Hajdó Attila, az önkéntes tűzoltóosztag vezetője arról számolt be, hogy a részt vevő települések mindegyike szervez tűzoltóversenyeket, így a csapatok évente többször is találkozhatnak. A vasárnapi eseményen összesen 8 csapat vett részt, beleértve a szervező lécfalviakat is. Az osztagvezető azt is hangsúlyozta, hogy ezeken a vetélkedőkön a sportjelleg dominál, ezért is mellőzik az igazi tüzet. A lécfalvi alakulat leginkább egy saját oltójárműre vágyik: reményeik szerint kapnak a magyarországi Zalakarosról egy 9000 literes tartájjal ellátott speciális kocsit, hiszen munkájukban rengeteget segít, ha van saját vízforrásuk.
Lőrincz Kálmán, a község polgármestere elmondta, hogy az önkéntes tűzoltók a lángok oltásán kívül is igen tevékenyek. Számít rájuk, hiszen mielőbb szeretné felújítatni a lécfalvi kultúrotthont is, mivel a megyei önkormányzat által kiírt Művelődési Ház Felújító projekt keretében Cófalván már befejeződtek a munkálatok. A polgármester Lécfalvára új mosdót szeretne, de a tetőszerkezetre is ráfér a javítás, elmondása szerint ugyanis rossz időben becsepeg az eső. Az önkéntes tűzoltók már a templom felújításában is segédkeztek, a polgármester bízik benne, hogy a falu kisebb-nagyobb eseményeinek otthont adó épület felújításába is besegítenek majd.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!