
Fotó: Bartos Lóránt
Első alkalommal szerveztek az oltszemi Makkai Sándor I–IV. osztályos iskolában és óvodában a pedagógusok tökfesztivált. A rendezvénynek hagyományteremtő jellege volt.
2010. október 16., 18:562010. október 16., 18:56
2010. október 17., 15:562010. október 17., 15:56
Fotó: Bartos Lóránt
Gyerekkacajtól volt hangos az oltszemi tanintézmény egyik terme, ahol közel 30 óvodás és kisiskolás dolgozott szorgos kis kezével, hogy a hangulatának és tetszésének megfelelő töklámpást kifaragja. A pedagógusok a szülőket is meghívták, hogy gyerekeikkel közösen vegyenek részt az érdekes programokon. Mindenki megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot, hiszen az óvodások az általuk egyik legjobban kedvelt tevékenységen vehettek részt: míg a színek birodalmába elmerülve festegették a kapott, tököt ábrázoló figurát (amelyből kiállítást is szerveztek), a nagyobb gyerekek a szülők és pedagógusok segítségével kifaragták a lámpásokat.
A munka után egy másik teremben terülj-terülj asztalkám fogadta a gyerekeket, ahol a gyümöcsök és sütemények mellett megkóstolhatták az egyik szülő által készített, tökből főzött kompótot is. Az esemény egyik csúcspontjának számított a tökséta: a sötétben a résztvevők mindannyian kivonultak az udvarra a meggyújtott lámpásaikkal és körben állva dalokat énekeltek.
Fotó: Bartos Lóránt
A szebbnél szebb figurákból egy igazi tökbirodalom varázsolódott. Az esemény elérte célját, ami nemcsak a hagyományápolás- és teremtés, a kellemes időtöltés, hanem a gyerekek szépérzékének, kreativitásának és a szülőkkel való együttműködés felébresztésének kérdése volt.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.