A Márton Áron Gimnázium és a SimpleX Egyesület Tehetségpontja együttműködésével október 22-én, szombaton Matematikai Tehetségnapot tartottak Csíkszeredában. A két órás versenyt követően játékos foglalkozásokra került sor, majd díjazták a legjobb eredményt elért tanulókat.
2011. október 22., 23:232011. október 22., 23:23
2011. október 24., 16:562011. október 24., 16:56
A tavalyi tehetséggondozó program folytatásaként szombaton válogatóversenyt tartottak a Márton Áron Gimnáziumban, melyre a város és a környező falvak tanintézményeiből több mint kilencven 4–8. osztályos tanuló jelentkezett. Csíkszereda mellett Csíkmadaras, Csíkszentdomokos, Csíkszentsimon, Karcfalva, Csíkkozmás, Csíkrákos és Gyimesközéplok is képviseltette magát. A válogatóversenyen 33 negyedikes, 19 ötödikes, 17 hatodikos, 14 hetedikes és 9 nyolcadikos tanuló mérte össze tudását és tehetségét.
Míg délelőtt lezajlott a tanulók számára meghirdetett verseny, addig a tanároknak dr. András Szilárd, a BBTE adjunktusa, a SimpleX Egyesület elnöke tartott foglalkozást. A versenydolgozatok javítása alatt játszóházban volt lehetőség olyan logikai játékok kipróbálására, mint például az Ördöglakat, Origami, Polydron, Happy Cube és Impuzzables. A 7–8. osztályosokkal Zsombori Gabriella, a Sapientia egyetem matematikatanára valószínűségszámítással kapcsolatos feladatokat oldott meg.
A 15 órától kezdődő eredményhirdetésen díjazták évfolyamonként a legjobb helyezést elért tanulókat.
Díjazták a legtehetségesebb ifjú matematikusokat. Nézze meg videónkat!
Eredmények:
4. osztály
1. díjazottak: Kerekes Dóra (Nagy István Művészeti Szakközépiskola), Csíki Emese, László Tamás és Új Ágnes (Petőfi Sándor Általános Iskola); 2. díjasok: Bartalis Dorottya (Nagy István Művészeti Szakközépiskola), Egri Csongor (Nagy Imre Általános Iskola) és Péter Előd (csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola); 3. díj: Bomher Előd (Nagy Imre Általános Iskola)
5. osztály
1. díj: Rancz Máté (Nagy Imre Általános Iskola); 2. díj: Lukács Márton-Örs (Nagy István Művészeti Szakközépsikola); 3. díj: Péter Katalin (csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola).
6. osztály
1. díj: Petres Sára (csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola); 2. díj: Bartis Zsolt (Márton Áron Gimnázium); 3. díj: Vízi Henrietta (karcfalvi Mártonffy Gyögy Általános Iskola).
7. osztály
1. díj: Tankó Gábor Tihamér (gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola); 2. díj: Oprea Benkő Péter (Nagy Imre Általános Iskola); 3. díj: Demény Andrea Bernadett (Petőfi Sándor Általános Iskola).
8. osztály
A legjobbnak Burus Endre, a Nagy Imre Általános Iskola tanulója bizonyult, dicséretben részesült Kovács Ádám (Nagy Imre Általános Iskola) és Papp Andrea (Márton Áron Gimnázium).
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!