Megkezdődött a Székely Vágta, ahol Kovászna, Hargita és Maros megyék nem csak önkormányzati vezetőikkel, hanem számos lovassal is képviseltették magukat. A háromszéki verseny első három helyezettje a budapesti Nemzeti Vágtán is részt vesz.
2011. július 30., 15:062011. július 30., 15:06
2011. augusztus 01., 15:012011. augusztus 01., 15:01
A megnyitó természetesen a lovas huszárok felvonulásával kezdődött – áll a Kovászna megyei tanács közleményében. Legelsőként Székely Tibor, a Nemzeti Vágta kapitánya szólalt fel. A lovas vitézek jelmondata „erőt, tisztességet” – fejtette ki a kapitány, aki azt is hangsúlyozta, hogy ezen erények nélkül nem lenne huszár a huszár. Zárógondolatként Székely Tibor kifejtette, örvend, hogy az első Székely Vágta is ezen értékek jegyében zajlik: „Legyen ez a nap a tisztességes versenyé és az újonnan kötött barátságok napja”.
A lovasrendezvény egyik szervezője Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Antal Árpád András, a megyeszékhely polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta: a Székely Vágta bizonyítéka annak, hogy egyes román politikusok kijelentéseivel ellentétben Székelyföld létezik. „Ahányszor a bukarestiek elmondják, hogy mi nem létezünk, annyiszor szervezünk egy-egy nagy rendezvényt” – szögezte le Antal.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében így fogalmazott: „Kassai Lajos, lovász-íjász világbajnok szavaival élve: Ne őseinket kövessük, hanem azt, amit őseink követtek”. (…) A hit, becsület, hazaszeretet hármas értékét testesíti meg a Székely Vágta is. Hagyományőrző, történelmi bemutató, a székelység önmagába vetett hitének, erejének, összetartozásának képviselete”.
Az esemény igazi közösségi rendezvénnyé nőtte ki magát, ahol kicsik és nagyok együtt csodálhatták a huszárruhába öltözött versenyzőket, akik az Óriáspince-tetőn található emlékmű szomszédságában elkészített pályán kergették egymást. A rendezvény késő estig folytatódik, a fejleményekről, díjátadásról folyamatosan számolunk be a Székelyhon.ro-n.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!