Testközelben a természettel

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye… – a Gyilkos-tó legendáját bizonyára sokan ismerik, ám olyan előadásban, mint ahogy azt a helyszínen táborozó kis környezetbarátok tették szerdán este, csupán maguk az előadók és a szűk körű nézőközönség. Az Amőba Öko Központ által szervezett táborok a környék, a környezet átfogóbb ismertetése mellett a résztvevő gyerekek kreativitásának fejlesztésére is lehetőséget nyújtanak.

Pethő Melánia

2011. június 23., 16:422011. június 23., 16:42

A gyergyószentmiklósi Amőba Öko Központ immár tizenhetedik éve kínál táborozási lehetőséget az elemi és általános iskolás korú gyerekeknek. Az általuk szervezett táborok mindenikében a természettel való ismerkedésre, a környezetvédelemre fektetik a hangsúlyt, e mellett pedig a gyermekek egyéni készségeinek fejlesztésére is figyelnek a különböző csapatfoglalkozások által.

Jelenleg a Gyilkos-tó és a környék szépségeivel, az itt honos növényekkel, az erdőkkel, turista ösvényekkel, sziklákkal, kilátókkal ismerkedik huszonhét 8-12 éves gyerek. A napi gyalogtúrák ugyan nem kötelezőek, de az egymástól hallott élmények azokat is a bércre csalják, akik esetleg valamelyik felfedező út helyett a tábori élet helyszíni kihívásait választották.

A különböző gyalogtúrákon a környékkel ismerkednek; Bögözi Gábor, a Gyergyói Hegyimentő Szoltálat, és Bajkó József, az Amőba Öko Központ tagja vezetésével jutottak el a Cifra-nyeregbe, a Kis Cohárdra, a Gyilkos-hegyre, a Máriakő Kilátó környékére, és a tó körüli helyeket is bejárták. A gyalogutak alkalmával a turista jelzések jelentésének megismerésével gyarapodott eddigi tudásuk,
védett-, illetve gyógynövényekkel ismerkednek, a beszélgetések és megfigyelések során pedig a környék állatvilágáról szerezhetnek újabb ismereteket.

Élményeiket, tudásukat a tábor végét jelentő szombati napig tovább gyarapíthatják, hisz felfedező utak és sziklamászás is szerepel a programok között. Lehetőségük lesz továbbá elsajátítani a hegymászáshoz szükséges legfontosabb tudnivalókat: hogyan kell öltözködni, viselkedni a hegyen, illetve különböző sérülések esetére elsősegély-nyújtási technikákat is begyakorolhatnak.

A programok között szerepjátékok is helyet kapnak: a csapatokban dolgozó táborozók a Gyilkos-tó legendáját dolgozták fel, amit bővítve saját fantáziájukkal, kreativitásukkal előadás formájában mutatták be egymásnak. Mint egyik programszámból sem, Fazekas Eszter tragikus történetének bemutatásából sem maradt ki a gyermeki frissesség, a móka, a kacagás; a csapatok szinte mindegyike humoros formában vitte színre a Gyilkos-tó keletkezésének legendáját. A társaik által a legnagyobb elismerést a Világvége nevű csapat legendaparódiája nyerte el.

„A szerepjátékok által különböző készségek fejlesztésére is törekszünk. Azon túl, hogy fejlődik a gyerekek kommunikációs készsége, kreativitása, megtanulnak együtt dolgozni. Egyes játékok pedig arra hasznosak, hogy rávezessük őket, hogy bátran vállalják véleményüket és vegyenek részt a döntéshozatalban” – mondta el lapunknak Bajkó Ildikó tanárnő, az Amőba Öko Központ vezetője, aki Laczkó Ildikó Zsuzsánna biológia szakos tanár és Bajkó Erika „veterán” táborozóval együtt koordonálják a tábori élet mozzanatait.

A hét-kilencedik osztályos gyermekek környezetvédő táborát július 4-ei kezdéssel szintén a Gyilkos- ónál rendezik. A jelentkezési listán még akad egy-két hely – tudatják a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés