
Fotó: Both Ildikó
Káros-e a tévénézés a kisgyerekekre? Mit és mennyit nézzen a gyerek? Milyen rajzfilmek vannak manapság? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ sepsiszentgyörgyi szülőkkel, pszichológussal.
2011. augusztus 25., 09:472011. augusztus 25., 09:47
2011. augusztus 25., 10:142011. augusztus 25., 10:14
Napi két óra tévézés javasolt a gyerekeknek, az is inkább a reggeli órákban
„Az óvodába való készülődésnél is megy nálunk a televízió, így könnyebben és gyorsabban öltözik a gyerekem, nem lesz nyűgös, hiszen azt teheti, amit szeret” – mondja egy sepsiszentgyörgyi édesanya, aki négyéves fiától nem vonja meg a televíziózást, hiszen véleménye szerint, szép és oktató rajzfilmek vannak, és a mai világ rohamos fejlődésében igenis helye van a tévének, internetnek. Vajna Zsuzsa azonban épp az ellenkezőjét vallja, náluk nincs tévé a lakásban, a híreket interneten olvassák el, és néha néznek egy-egy filmet DVD-n, de inkább olvasnak és játszanak. Zsuzsanna úgy véli, a televízió butító hatással van a gyerekekre, de a felnőttekre is, olyan mintát mutatnak már a rajzfilmek is, amelyek nem csak erőszakról, de túlidealizált helyzetekről is szólnak, és nagyon egysíkúak, csak gazdag és szegény, jó és rossz létezik a filmekben, rajzfilmekben, holott ez az életben másképp van.
Szathmáry Kocsis Ilona fiatal édesanya, első gyerekét neveli, aki igaz, még kicsi a tévézéshez, de Ilona eltökélten állítja, hogy a tévénézés káros a gyerekekre, és sajnos egy normális, szép rajzfilmet is alig látni. „A legtöbb rajzfilmnek nevezett animációs műsor agresszivitással van tele, és ez által nemcsak tévéfüggő lesz a gyerek, hanem erőszakfüggő is. A tévé helyett a szülők feladata, hogy játsszanak a kicsikkel, rengeteg érdekes logikai játék van, ami fejleszti a készségeket. Persze, kényelmes megoldás a szülőnek, ha a gyerek tévézik, de haszontalan időtöltés, és szerintem káros is” – mondta a fiatal anyuka.
Abos Andreáék két kislányt nevelnek, a lányok keveset tévéznek, és azt is reggel a kakaóskávé mellett – meséli az anyuka, abban az időszakban pedig szép és tanulságos rajzfilmek vannak a legismertebb gyerekcsatornán. Emellett a lányok úszni járnak, lovagolnak és tornáznak is, így nem a tévézés vagy az internet a legfőbb programjuk.
Egy brit tanulmány szerint sem a tévézés, sem az internet nem káros a gyerekekre, a mai fejlett világban, de a kicsik megfelelő fejlődése szempontjából rendkívül fontos egy tévézési és internetezési időlimit bevezetése. Amennyiben egy gyerek több mint 2 órán keresztül nézi a televízió képernyőjét vagy a monitort, akkor könnyen pszichológiai problémák alakulhatnak ki nála – áll a tanulmányban, és ezzel ért egyet a pszichológus is, Dulányi Szidónia, aki saját tapasztalatairól számolt be. Elmondása szerint a 2–4 éves gyerekek könnyen eltanulják az agressziót a rajzflmekből, és ijesztő módon fenyítik egymást, de nem lepődnek meg a véres jeleneteken sem, hiszen az agyuk teljesen rááll ezekre a képekre. A tanítómesék, magyar népmesék viszont tanulságosak – mondja a pszichológus, ezeket kell nézni, lehetőleg a gyerekekkel együtt, és elmagyarázni nekik a jó és rossz viszonyát, de a legjobb a meseolvasás, hiszen ezzel bevezetjük a gyereket a mesék varázslatos világába és a saját képzelőerejüket használva képzelik el a tündérvilágot.
A szülő példamutatása a legfontosabb
A pszichológia már egy új terminust is létrehozott a mai serdülők, gyerekek életmódjának meghatározására, ők a született digitálisok, akik az internet világában, a televízió képernyője előtt élik az életüket, és sajnos ebből fakadóan nagyon sok az írni-beszélni alig tudó kisgyerek. Egy romániai felmérés szerint a 4–12 éves gyermekek átlag napi 4 órát, vakációban pedig ennél is többet töltenek a televízió előtt. Ha ezt viszonyítjuk ahhoz, hogy a gyerekek nagy része napi egy órát sem mozog a levegőn, lesújtó az eredmény – mondja a szakember.
A pszichológus és a szülők is egyetértenek abban, hogy a legjobb az arany középút és a szülői példamutatás, hiszen ha a szülő is folyamatosan a tévé előtt végzi az otthoni feladatokat, a tévé előtt eszik meg a vacsorát, akkor a gyerek sem viselkedhet másként. A legfontosabb a mozgás és a közösségi játékok lennének, találkozások más szülőkkel, családokkal és ki kell alakítani az informatikai kultúrát is a gyerekekben. Az óvónők és pszichológusok szerint ugyanakkor nagyon kell vigyázni az internet világával és a televíziós műsorok által sugallt életképpel, hiszen ezek a számítógépes szimulációk csupán pótlékai a valós életnek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!