A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem sem maradt ki a gólyabálozók sorából, pénteken a Kultúrpalotában ők is felavatták a gólyákat. A bál témája a bolondokháza volt, ami egy kissé jelzésértékkel bírt, hiszen az egyetem körül történő események egyre bonyolultabbak.
2011. december 10., 18:332011. december 10., 18:33
2011. december 10., 21:282011. december 10., 21:28
A gólyabál első felében a gólyáké volt a főszerep, az ő megmérettetésükre került sor. A gólyabálon négy csapat vett részt, a gyógyszerész csapat, két általános orvosis, és egy fogorvos csapat. A gólyáknak először be kellett mutatkozniuk, persze nem akárhogyan, egy kis előadással kellett meggyőzniük a zsűri tagjait arról, hogy ők a legjobbak. A következőkben voltak általános műveltségi kérdések, természetesen orvosis szinten, majd a tánctudásukat is meg kellett csillogtatniuk, ezt követően a gólyáknak fel kellett ismerniük tanáraikat különböző testrészeikről. Az utolsó próba a szinkrontolmácsolás volt, amely során néhány animációs film szereplőinek adtak hangot.
Természetesen az összes csapat szépen helytállt a próbákon, így a zsűri nem rangsorolta őket, hanem mindegyik csapatot a saját erényéért díjazta, így mind a négy csapat elvihette a fődíjat, a saját kategóriájában.
Az eredményhirdetés után táncos produkcióra került sor, majd a MOGYE felsőbb éves hallgatói adtak elő néhány jelenetet. Elsőként a gyógyszerész szak negyed éves diákjai léptek színpadra, akik az egyetemen kialakult helyzetet egy elmegyógyintézethez hasonlították. A jelenetekben olyan problémákat sorakoztattak fel, mint a megkülönböztetés, a tanulás és tudás semmibevétele. Az egyetem tanulói így próbáltak hangot adni elkeseredettségüknek felháborodásuknak, persze burkoltan, a szimbólumokra, a hangokra és a zenére szorítkozva.
MOGYElmegyógyintézet
A második darabot az ötödéves általános orvosi szak hallgatói adták elő. Az ő produkciójukban azt hangsúlyozták ki, hogy, azoknak a diákoknak, akik az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen tanulnak, azoknak kitartónak, rátermettnek, szorgalmasnak kell lenniük, mivel csak azokból lehet jó orvos, akik az évek során megtesznek mindent azért, hogy a megállják a helyüket, hiszen az egyetem egy erőpróba, amit kitartóan teljesíteni kell.
Ezt követően tombolahúzás volt, amellyel sok értékes tárgyat lehetett nyerni. Az utolsó jelenetet a fogorvos szak diákjai adták elő, amelyben a saját tanulmányaikba, szakmájukba nyújtottak betekintést kissé megdöbbentő, de humoros módon.
A gólyabál a President Hotelben folytatódott, ahol a kis gólyák megmutathatták, hogy bulizásból azért ők sem maradnak el idősebb társaiktól.
Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.
Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.
Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.
Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.
Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.
Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.
Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.
Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.
Elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok március 20-tól, péntektől a marosvásárhelyi Băneasa utcában, ami forgalomkorlátozásokkal és tömegközlekedési változásokkal jár.
A Maros megyei tanács megszavazta a tulajdonában lévő légikikötő idei, közel tízmillió lejes támogatását. A döntés célja a működés biztosítása és a turizmus fellendítése, különös tekintettel a március 29-én induló bázisnyitásra és az új járatokra.
szóljon hozzá!