Táncjáték és folklór ebben az évadban is

A János Vitéz című mesejáték premierjével kezdte az évadját a Maros Művészegyüttes. A Novák Ferenc rendezte táncjáték a 2011–2012-es évad egyetlen nagy bemutatója, de műsoron maradt még számos további előadásuk.

Szász Cs. Emese

2011. szeptember 26., 15:432011. szeptember 26., 15:43

2012. február 10., 14:032012. február 10., 14:03



A János Vitézre építik az évadot a Maros Művészegyüttesnél

A hivatásos néptáncegyüttes az utóbbi években a folklórműsorok mellett táncjátékokkal csalogatja a közönséget, alapkoncepciójuk, hogy ezzel a műfajjal olyan közönségréteget is elérnek, amelyet a folklór önmagában nem vonz.

A Kőműves Kelemen rockballada után idén a János Vitézt vitték színre, mindkettőt a magyarországi Novák Ferenc rendezésében. A Maros Művészegyüttes igazgatója, Barabási Attila Csaba elmondta: a János Vitézre építik az évadot, mert hagyományosan egy nagy bemutatót terveznek évente. A Petőfi-ihlette mesejáték mellett a Maros Művészegyüttes adventre felújítja az Édes kicsi Jézusunk című produkcióját, illetve műsoron tartja a Szem látta, szív szerette című folklórműsorát is. Az igazgató elárulta, tervezik a Fehérlófia című mesejáték felújítását is, valamint jövőre egy erős folklór-összeállítással készülnek. Az évadban összesen 55-70 előadást terveznek, természetesen nem csak Marosvásárhelyen, kiszállásokon is részt vesz majd az együttes.

Barabási Attila Csaba augusztustól a Maros Művészegyüttes vezérigazgatója, azelőtt egy fél évig kinevezett igazgató volt. A tisztség megpályázásakor felmérést is készített a néptáncegyüttes produkcióinak látogatottságáról. Kiderült, hogy míg a magyar társulat előadásaira több gyerek jár, a román tagozat produkcióira inkább a középkorúak kíváncsiak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

A Liliomfival búcsúztatják az évet Marosvásárhelyen

Szigligeti Ede Liliomfi című darabjával búcsúztatja az óévet és köszönti az újat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az előbemutatóra és a bemutatóra elfogytak a jegyek, de a január elejei előadásokra még van pár szabad hely.

A Liliomfival búcsúztatják az évet Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron

A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron
2025. december 25., csütörtök

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is

Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is
2025. december 25., csütörtök

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban

Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés