Talán nem Švejkkel van a baj, hanem a világgal

„A Švejk lényege a derű. Az a derű, ami nélkül nem lehet itt élni, ebben a világban, ebben az országban, ebben a társadalomban” – véli a pénteki premierről a darab rendezője, Kincses Elemér, aki sokak szerint sztárszereposztásban viszi színre a közismert regényt. A címszerepet a színitanoda rektora, Gáspárik Attila játssza.

Szász Cs. Emese

2010. október 20., 16:062010. október 20., 16:06

2010. október 20., 16:502010. október 20., 16:50

Galéria

Josef Švejk a cseh Jaroslav Hašek író szimbólummá vált regényalakja, több humoreszk és egy befejezetlen szatirikus regény címszereplője. A kétkötetes regényt Kincses Elemér rendezőnek édesapja nyomta kezébe 11 éves korában, s azóta sem „szabadul tőle”. „Ott van mellettem négy méterre a könyv, s bármi bajom van, csak előveszem, beleolvasok, s öt perc múlva már szabályosan röhögök. Egész részeket tudok belőle. Svejkológusnak tartom magam, s büszke vagyok rá” – mondja a rendező, aki rajongása ellenére most először viszi színre a darabot.

A Švejket 40 évvel ezelőtt Temesváron, 35 évvel ezelőtt pedig Nagyváradon játszották, a Tompa Miklós Társulat Spiró György dramatizált változatát viszi színre. Spiró György a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem vendégelőadó-tanáraként gyakran megfordul Marosvásárhelyen, 1990 óta pedig ingyen adja darabjait az erdélyi magyar színházaknak. Spiró szövegéből is vágni kellett, hiszen a társulatnak kétkötetes regényt kell előadnia két és fél óra alatt.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagy színpadán 13 színész és 12 színésztanonc eleveníti meg a darab 62 szereplőjét, ugyanis ez az előadás is a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Tompa Miklós Társulat együttműködéséből született. A címszerepet is a rektor, Gáspárik Attila játssza, de a 12 egyetemista mellett a díszlet- és jelmeztervező, Csizmadia Imola is a Művészeti Egyetem hallgatója. S mivel 62 szerep van, majdnem mindenki több szerepet játszik, Kárp György aligazgató például négy különbözőt.

Galéria

A történet szerint Švejk, akit korábban már egy orvosi bizottság hülyesége miatt katonai szolgálatra véglegesen alkalmatlannak nyilvánított, részt vehet az első világháborúban, először a hátországban (katonai fogdákban és egészségügyi intézményekben), majd a fronton, sőt tévedésből osztrák fogságba is esik. Ő a készséges kisember, aki roppantul igyekszik a maga módján (nem mindig szabályos úton, és amennyire hülyeségétől telik) teljesíteni a kötelességét, de mindig valami bajba keveredik. „Švejk soha senkinek rosszat nem tesz, nem hazudik és nem csodálkozik. Én nagyon félek attól, hogy nem Švejk hülye, hanem a világ” – teszi hozzá Kincses Elemér.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek

Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága

Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek
2026. június 11., csütörtök

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen

A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen
2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
Hirdetés